Bezár a székesfehérvári tévégyár

A volt Philips-üzem bezárásával 370-en veszítik el munkahelyüket.
NAPI, 2013. május 28. kedd, 14:59

A tévékészülék-üzletágat a Philipstől megvásároló TP Vision gyártási kapacitását a TPV Technology lengyelországi egységébe helyezi át, ami a székesfehérvári üzem ez év végi bezárását vonja maga után - tudta meg a heol.hu.

A gyár dolgozói délelőtt értesültek a hírről, a szakszervezet és a cég vezetése június 5-én ül le tárgyalni. Az egyeztetésen szó lesz többek között az ütemezésről és a szociális csomagról is. A leépítést, amely a TVP-s (volt philipses) állomány mellett a kölcsönzötteket is érinti, a tervek szerint december végéig hajtják végre. A bezárás mintegy 370 dolgozó számra jelenti munkahelyének elvesztését, de a készáru-elosztó központ továbbra Székesfehérváron működik majd.

A TP Vision a Philips márkájú TV-k fejlesztésére, gyártására, és marketing tevékenységére koncentrál Európában, Oroszországban, Közép-Európában, Brazíliában, Uruguayban, Paraguayban, Argentínában, és néhány ázsiai országban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2013.05.29 08:16

@dede39: Ne bántsd szkiitaati nevű narancs forradalmárt!Ö az egyetlen aki felvállalta hogy a kétharmadhoz tartozik.Így már tudhatod milyen országban élsz,és milyen lehet a többi ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nitro, 2013.05.29 01:26

@szkitaati:
"...dehát jött a csürhe : MDF_SZDSZ_MSZP..." ez egyenlő széles gábor és a CÖF

ebbe most beletenyereltél.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dede39, 2013.05.28 21:02

Kedves Szkitaati idióta!
Ha egyszer vennéd a fáradtságot és kihúznád a seg...ből a fejedet és arra hasz-
nálnád amire tulajdonképpen alkalmatlan és mi eldönthetnénk végre, hogy a se..d fröcsög vagy a szád, még akkor sem lennénk rád kíváncsiak! Te vagy a Napi Gazdasági Kiszel Tünde dublőrtanonca!
Valaki szóljon már neki aki ismeri, hogy mekkora balfék, hátha annak elhiszi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba760384, 2013.05.28 18:41

a videoton 1991 óta az übernemzeti széles gábor tulajdona...
nyilván az ott dolgozók nincsenek kizsákmányolva, fizetésük többszöröse mint a gaz multiknál.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2013.05.28 15:55

@szkitaati: aza! nokia helyett pannon telefonok lepték volna el európát, audi és merci helyett nimród felsőkategóriás autókat exportálnánk, ésatöbbi.
és bevándorlási problémákkal küszködnénk.
nyilván.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html