Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csoportos létszám-leépítési tervéről februárban tájékoztatta a társaság a munkaügyi központot - mondta Fugáné Kiss Éva osztályvezető az MTI-nek.

Magyarország negyedik legnagyobb áramtermelő erőműve, amely eddig az ország villamosenergia-termelésének 5 százalékát adta,  március 31-vel egyelőre befejezi termelését. Mintegy harminc dolgozó marad, akik feladata a gépek, berendezések, turbinák "konzerválása", az állagmegóvás és értékmegőrzés lesz.

Kovács Tibor, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának MSZP-s alelnöke hétfőn Miskolcon sajtótájékoztatót tartott a témáról, amelyen azt mondta: tudomása szerint az amerikai tulajdonos azért döntött a Tisza II. bezárása mellett, mert nem kötöttek vele áramvásárlási szerződést, csak március 31-ig.

Emlékeztetett: az erőmű már ez év első negyedévében is csak kapacitásának töredékén dolgozott. Ez szerinte annak tulajdonítható, hogy a magyar villamosenergia-fogyasztás több mint harminc százaléka importból származik.

"Ennek minősége megkérdőjelezhető" - utalt ezzel arra, hogy miközben Magyarország igyekszik betartani a kyotói egyezményt, és környezetvédelmi szempontból megfelelő minőségű erőműben termelik nálunk az áramot, arról, hogy az olcsóbb import energiát milyen erőművekben állítják elő, jószerivel semmit nem tudni.

Rámutatott arra is: az AES Tiszaújváros egyik nagy adóbefizetője volt, a város most ettől a bevételtől elesik.

Kovács Tibor korábbi, a Borsod Online által idézett nyilatkozata szerint a leállással a megye energetikai ipara is veszélybe kerülhet, miután az esemény például a Mol Zrt. Tiszai Finomítóját, vagy TVK-t is hátrányosan érintheti. Ez utóbbi állítást az NFM megkeresésünkre cáfolta.

A 900 megawatt kapacitású gáz- és olajtüzelésű erőmű 1996-ban került az AES tulajdonába. A társaság magyarországi honlapja szerint a 2001-2004 között végrehajtott úgynevezett retrofit program keretében környezetvédelmi és élettartamnövelő beruházás történt, amelynek eredményeként az erőmű hosszú távon képes megfelelni valamennyi műszaki és környezetvédelmi feltételnek. Az AES most az erőmű értékesítését tervezi.

Amint a Napi Gazdaság december végén beszámolt róla, felszámolás alá került az amerikai hátterű AES Borsodi Energetikai Kft. Akkor még úgy tűnt, legalább is az AEShonlapja szerint, a társaság továbbra is üzemelteti fogja 900 megawatt kapacitású gáztüzelésű Tisza II. Erőművet Tiszaújvárosban. Az áramtermelő AES-Tisza Erőmű Kft. 2010-ben 52 milliárd forint nettó árbevétel mellett mintegy ötmilliárdos veszteséget termelt.