Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az indítványban emlékeztettek: a Főváros Közgyűlés 2013. november 14-én úgy döntött, hogy a BKV-hitelek idén esedékes részleteinek törlesztéséhez szükséges 9,4 milliárd forintos fedezetet nem tudja biztosítani, ezért engedélyezi a zrt.-nek a törlesztések teljesítéséhez szükséges refinanszírozási célú hitelek felvételét.

A hitelek biztosítéka a fővárosi önkormányzat készfizető kezességvállalása, amely kiegészülhet az állam készfizető viszontkezességével. A hitelszerződéseket májusban írták alá, hatályba lépésük feltétele az állami és az önkormányzati kezességvállalási szerződések megléte.

Mint a javaslatban olvasható, a Fővárosi Közgyűlés április 30-án határozott arról, hogy a kormány engedélyének megszerzése után megköti a kezességvállalási szerződéseket. Azóta azonban "még sem az állami kezességvállalásról, sem pedig az önkormányzati kezességvállalás engedélyezéséről nem született döntés" - áll az előterjesztésben. A már esedékessé vált hiteltörlesztéseket a BKV más forrásból átmenetileg képes volt teljesíteni, de a társaságnak, illetve az önkormányzatnak további mozgástere már nincs - írták.

A BKV az idei hiteltörlesztés teljesítéshez még hiányzó forrás biztosítása céljából új közbeszerzési eljárást indított 3,9 milliárd forint összegű refinanszírozási célú hitelkeret igénybe vételére. Novemberben megkötötték a hitelszerződéseket, de ebben az esetben is az állami és az önkormányzati kezességvállalás a hatályba lépés feltétele. Ezért azt javasolják az előterjesztésben, hogy kössék meg a kezességvállalási szerződéseket, Tarlós István főpolgármestert pedig kérjék fel, járjon el a kezességvállaláshoz szükséges kormányzati hozzájárul megszerzése érdekében.