BMW-be ülnek az állami hivatalban

Lezárult a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) autóbeszerzése. Az állami intézmény vásárol egy felsőkategóriás BMW-t, egy másikat pedig egy évig bérel. (Képünk illusztráció)
Szász Péter, 2016. augusztus 4. csütörtök, 13:27

Két BMW-vel bővül a MEKH flottája hamarosan. Az egyik autó egy használt 2014-es, 38 ezer km-t futott 530 xDrive BMW, amelyért majdnem 13 milliót fizetnek a nyertes Magocsa Kft-nek, amely nem mellesleg egy Opel kereskedő.

A céget egy meghívásos közbeszerzési eljáráson választották ki, amelyet még június közepén írtak ki.

A másik BMW egy i3-as tisztán elektromos hajtású kocsi, amelyet azonban nem vesz meg a hivatal, hanem egy éven keresztül bérel. A bérleti díj igen magas, havi bruttó 820 ezer forint, vagyis egy év alatt majdnem 10 milliót fizetnek majd ki a kocsiért.

Az autó egyébként a nagyobb 94 Ah típus, amelynek a - BMW szerint - 200 kilométeres a hatótávolsága, szemben a kisebb 60 Ah típus mintegy 130 kilométeres távolságával. A bérelt BMW listaára 12,3 millió forint. A beszerzést a Magisz Kft. nyerte.

A szerződés azért lehetett időszerű, mert a Közbeszerzési Hatóság honlapjáról kiderül, hogy a MEKH pont egy éve kötött bérleti szerződést ugyanezzel a céggel. Akkor közel 1 milliót fizettek havonta egy autóért, amelynek típusát homály fedi, mert a szerződést nem teljes terjedelmében töltötték fel a közbeszerzési adatbázisba.

A hivatal tájékoztatása szerint az 5-ös BMW vezetői autó lesz, az i3-as pedig kulcsos autó. A MEKH vezére korábban is egy 530-as BMW-vel járt, de azt bérelték havi egy millióért.

A közbeszerzések között az elmúlt években még két gépjármű-beszerzést találni a MEKH-nél.

2015-ben cserével szereztek be két használt autót, amelyekért egy WV Jettát és egy Tiguant adtak. A szerződés értéke bruttó 19,5 millió forintra rúgott.

Tavaly előtt 6 darab egyterűt és 6 könnyű terepjárót vettek. Előbbiért 60,1 milliót, utóbbiért 27,2 milliót fizettek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bitpork, 2016.08.04 17:04

@Dakota Summer: azt áruld már el, hogy ha - mondom csak HA - a komcsik loptak, akkor az miért jogosít fel bárkit is ugyanerre?
Nem beszélve h az alcsúti vajda és az őskomcsik egy tőről fakadnak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.08.04 16:42

@HauserArnold: Ti meg bolsikák csak akkor sajnáljátok a pénzt, ha nem ti költitek el. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.08.04 16:30

@Dakota Summer:

Neked semmi sem drága, csak az a pénz, amit nem magatokra költötök....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.08.04 14:52

Micsoda szerencse, hogy minden fent van a neten!

Ezek egy elektromos autókölcsönző árai:
http://zoldautok.hu/2016/04/16/elektromos-autokolcsonzo-nyilik-pesten-moove-rent/

Idézet a cikkből:
"BMW i3-akból sem a fapados verziót kínálja a kölcsönző. Mind az öt i3 REX-es, tehát található benne egy kis (647 köbcentis) benzinmotor is, amit a BMW hatótáv növelőnek hív. Ez a benzinmotor a gyakorlatban generátorként működik, tehát nem hajtja magát az autót, hanem az akksikat tölti visszza. A normál i3 hatótávolsága 130 km körül van, a REX-é viszont 250km, ezzel a hatótávval már városon kívülre is mehetünk. Ha valaki egy BMW i3-at bérel, a gyári 220V-os töltőkábel mellé kap egy gyorstöltő kábelt is, amivel a 8 óra töltésidőt 1-2 órára lehet csökkenteni. Mindezek mellett, az összes i3 LED lámpával, GPS rendszerrel, és nagyob kerekekkel lett felszerelve. A német elektromos autó napi bérleti díja 30-40 ezer forint körül alakul majd, de elképzelhető hogy lesz félnapos bérleti konstrukció is."

Mivel 30 ezer X30 az nálam 900 ezer, ezért mondhatjuk, hogy a MEKH bérleti díja reális. Nem drága.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .