Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A társaság, amely a gazdasági válság idején is évente mintegy 250-300 millió forintot költ fejlesztésre, idén két új gyártócsarnokot épít, emellett technikai és technológia fejlesztést is végrehajtanak: egyebek mellett egy korszerű új festőüzemet is kialakítanak. Ferecskó Zoltán ügyvezető igazgató a Zalai Hírlapnak nyilatkozva elmondta, a kapacitásbővítés és a hatékonyság növelése mellett a most zajló fejlesztés révén lehetővé válik, hogy az Oiltech immár fővállalkozóként is megjelenhessen a piacon. A 751 millió forint jegyzett tőkéjű, jelenleg mintegy száz dolgozót foglalkoztató társaság megrendeléseinek mintegy 70 százalékát a hazai piacról kapja. Legnagyobb magyarországi partnerük a Mol, amelynek szőregi stratégiai gáztárolójának építésében is részt vettek. Mindemellett egyre több megrendelést kapnak az osztrák OMV-től és jemeni nagy olaj- és gázipari cégektől is. A Közel-Keletre egyébként elsősorban különböző olajipari berendezéseket szállítanak. A még 1994-ben a Magyar Olajipari Rt.-ből kivált Oiltech tavaly több mint egymilliárd forinttal tudta növelni nettó árbevételét, s az idén is további jelentős növekedéssel kalkulálnak.