Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tovább szélesíti a kormányzat azon devizaadósok körét, akik felajánlhatják ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelőnek (NET), ahonnan - visszavásárlási opció mellett - bérelhetik otthunukat. A kormány tegnapi döntése értelmében a jövőben nem csupán a házastársi vagy élettársi, hanem a hozzátartozói viszony is megalapozza majd a hiteladós jogosultságát, s bővítik a szociálisan rászorulók körét is, akik jelentkezhetnek a NET-be. Komolyabb változást jelent, hogy a felajánlható ingatlan forgalmi értéke Budapesten és a megyei jogú városokban 15 millió forintról 20 millióra, egyéb településeken 10 millió forintról 15 millióra emelkedhet. (E lépésnek egyik indoka, hogy viszonylag sok rászoruló kimaradt eddig a lehetőségből, mivel korábban - épp a magasabb hitelösszeg eléréséért - inkább magasabb értékűre értékeltették az ingatlanjukat, ami most visszaütött.)A korábbi tulajdonosnak az eddigi 2 év helyett öt év áll majd rendelkezésre, hogy éljen visszavásárlási jogával.

Csillag Tamás vezérigazgató a NET év eleji háttérbeszélgetésén a most meghozott döntések mellett mérlegelésre javasolta a kormánynak a visszavásárlási érték egyértelműsítését is. A futamidő kitolásával párhuzamosan pedig megfontolandó, hogy a NET-nek joga legyen a rossz állapotú, indokolatlanul magas költségek mellett fenntartható lakások helyett új, az ügyfél lakhatási céljainak megfelelő ingatlant felajánlani - mondta Csillag, aki akkor a Napi Gazdaság kérdésére elismerte, hogy a futamidő-hosszabbítás ugyanakkor háttérbe szoríthatja azt az elképzelést, hogy az önkormányzatok vegyék át a NET-től a lakásokat − ami iránt amúgy sem volt túl erős az érdeklődés.

 

Egyelőre messze az értékhatár

Az elmúlt év végéig a NET által átvett lakások átlagos bekerülési értéke 3,2 millió forint volt. A felajánlott ingatlanok 80 százaléka önálló ház, 20 százalékuk társasházi lakás. Az ingatlanok 46 százalékát kistelepülésekről ajánlották fel a tulajdonosok, vidéki városból a felajánlott ingatlanok 37 százaléka származik, megyei jogú városból 13 százalék felajánlás érkezett, s csak 4 százalék a budapesti ingatlan.
A statisztikák alapján minden NET-es lakásvásárlásra fordított forint több mint 2 forint banki tartozást tüntet el a rendszerből − a bankok a követelések 55 százalékáról mondanak le átlagosan a zrt.-nek történő felajánlással.