BUX
39962

Buda-Cash-botrány: nagy bajban a banki ügyfelek

Az MNB által elrendelt üzemszünet és készpénzfelvételi korlátozás húsbavágóan érinti a Buda-Cashhez tartozó DRB bankcsoport ügyfeleit.

Napi.hu, 2015. február 26. csütörtök, 08:31

A magánszemélyeknek arra kell figyelniük, hogy következő havi járandóságukat más számlára vagy postai kifizetésre kérjék, az önkormányzati és céges ügyfelek azonban komoly bajba kerültek. A Népszabadság számításai szerint 1,1 ezer cég vezeti számláját valamelyik DBR-fiókban, de a befagyasztás érinti a siklósi kórházat és Siklós önkormányzatát is.

Utóbbi 170 millió forinttal ragadt benn: az önkormányzati dolgozók megkapják március elején a bérüket, ám a segélyezéshez szükséges 11 millió forintnak nincs meg a fedezete és leállították a vár felújítási munkáit is, amely március 15-én fejeződött volna be.

A hátrányos helyzetű fiatalokat felkaroló Igazgyöngy Alapítvány által üzemeltetett iskola is veszélybe került, az L. Ritók Nóra vezette civil szervezet nem tudja kiváltani a gyerekgyógyszereket, kiosztani az ösztöndíjakat, utalni a fizetéseket, de nem tudják az adományokat sem fogadni. Demeter Zoltán ismert tokaji borász számláját szintén zárolták. Így fogalmazott: egy nap alatt szertefoszlott az illúzió, hogy lehet hosszú távra tervezni és stabil pénzügyi hátteret teremteni egy vállalkozás műkdödtetéséhez ebben az országban.