BUX
37575

Buda-Cash-ügy: Előzetes letartóztatásban maradnak hárman

A Fővárosi Törvényszék jogerősen is helybenhagyta a Buda-Cash-ügyben érintett három ember előzetes letartóztatását - közölte a törvényszék sajtóosztálya.

MTI, 2015. március 26. csütörtök, 19:27

A törvényszék március 18-i döntésével V. Péter, Gy. János és T. Péter Árpád gyanúsítottak maradnak előzetes letartóztatásban abban a büntetőügyben, amelyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya jár el különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság március 11-i végzésében a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt harminc napra rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék végzése szerint az elsőfokú bíróság törvényesen és okszerűen döntött a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendeléséről. A végzés szerint az elsőfokú bíróság helyesen következtetett arra, hogy a gyanúsítottak terhére rótt cselekmény tárgyi súlyán és a kiszabható büntetési tételén túl, egyebek mellett a csalásként értékelt cselekménnyel okozott kár mértékére is tekintettel, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A végzés alapján tartani lehet attól is, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, a bizonyítékok eltüntetésével megnehezítenék az eljárás sikerét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. A jegybank feljelentést is tett a rendőrségen.

Az MNB a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál korlátozta a betétkifizetést és felügyeleti biztosokat rendelt ki. A bankcsoport tagja a DRB-n kívül a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. (ÉRB), a kaposvári székhelyű Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. (DDB) és a bicskei központtal működő Buda Regionális Bank Zrt. (BRB).

A rendőrség csalás és a számvitel rendje megsértésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. Március 9-én több helyszínen egy időben tartottak házkutatásokat. Tíz embert állítottak elő, egyet tanúként, kilencet gyanúsítottként hallgattak ki. Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője korábban azt közölte: a rendőrség négy gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, öten szabadlábon védekezhetnek.