BUX
38657

Budapestről Debrecenbe, 25 ezer forintért, repülővel

Újraindítják a Budapest-Debrecen légijáratot, 38 év szünet után május 1-től hétköznaponként napi két alkalommal két járatpár közlekedik a két város között - jelentette be Debrecen polgármestere, Kósa Lajos.

Diószegi József, 2006. március 27. hétfő, 16:25

A járatot a német Ostfriesische Lufttransport GmbH (OLT) üzemelteti csakúgy, mint a fél éve működő Debrecen-München viszonylatot. A társaság Debrecenben állomásoztatja 33 fős utasszállítóját.

Gönci János, a Malév vezérigazgató elmondta: azért nyílik lehetőség a Debrecen-Budapest járat elindítására, mert az OLT végzi a Malév megrendelésére a Budapest-Ljubljana járat üzemeltetését is. (Mindez azt jelenti, hogy a debreceni állomáshelyről a fővárosba, majd onnan Szlovéniába közlekedő gépek jobb kihasználásáról van szó.)

Gönci szerint a Budapest-Debrecen vonalon egy út - illetékekkel együtt - 20-25 ezer forintba kerülhet. Az OLT vezérigazgatója, Gerd Weber hozzátette: a hétvégi járatokkal együtt heti 24 alkalommal közlekednek majd gépeik a két város között. A gazdasági és közlekedési tárca politikai államtitkára, Szanyi Tibor reményét fejezte ki, hogy az új légijárat révén számos európai üzletember juthat el a régióba, s Debrecenben számos konferencia megrendezésére nyílik majd lehetőség.