Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint az áruházak mindenhol maguk határozzák meg a szükséges létszámot, a munkaerőpiacon pedig egyébként sincs megfelelő szabad munkaerő. Így a létszámkötelezettség előírása a pénzbeni megváltás lehetőségével, a garantált bérminimum 60 százalékának befizetésével egy új közteher bevezetése lenne - hangsúlyozta az OKSZ, hozzátéve, hogy olcsóbb lenne a befizetés, mint a munkaerő felvétele.

Az érdekképviselet szerint súlyosan érintené a vásárlókat a reklámköltségek korlátozása, ami akár az ingyenes áruházi újságok terjesztését is fékezheti. Ez a javaslatban megfogalmazottakkal ellentétben meggátolná a tudatos vásárlást segítő tájékozódást - fejtette ki a szervezet. Álláspontjuk szerint a reklámkiadások korlátozása nemcsak a fogyasztók tájékozódását nehezíti meg, hanem hazai munkahelyeket is veszélyeztet.

A kereskedelmi szövetség közleménye szerint továbbra is elsősorban a vásárlók érdekeit kell szem előtt tartani a kereskedelem szabályozásával kapcsolatos kérdésekben, az eddig megismert javaslatcsomag azonban ütközik a vásárlók érdekeivel is, ugyanakkor a kis- és középvállalkozások helyzetét sem javítaná.

Az OKSZ kész együttműködni a kormánnyal, valamint az ellenőrző hatóságokkal annak érdekében, hogy a vásárlók a lehető legjobb minőségű termékeket vásárolhassák korszerű, az alkalmazottak munkáját és a kisvállalkozások tevékenységét is segítő körülmények között. Az erre irányuló szakmai javaslatokat, például a kisvállalkozások nagyobb súlyú fejlesztési támogatását, vagy a kistelepülések boltjainak járulékkedvezményben részesítését megalapozottnak, előremutatónak tartják, és egyetértenek a kormánynak azzal a határozatával, amely több intézkedéssel előmozdítja a közmunkások átterelését a versenyszférába - közölték.

Felidézték azt is, hogy a szövetség tagjai a dolgozók érdekeit eddig is előtérbe helyezték, az áruházláncok sorozatosan emelték két számjegyű ütemben alkalmazottaik bérét. A legmagasabb béreket a fizikai dolgozóknak az ágazaton belül azok az áruházláncok adják, amelyek az OKSZ tagjai - jelezték tájékoztatásukban.

Az OKSZ továbbra is sürgeti az érdemi szakmai egyeztetést - fogalmaztak közleményükben.