Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az első három évben még online reklámoztuk magunkat, ám most a német központtal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy emberközelbe hozzuk a céget - közölte a Napi.hu-val Ürge András, a cég vezetője. Mint mondta, a főváros után a vidéki városokban is tartanak majd üzleti reggeliket, hogy a vállalati szféra mindenhol megismerhesse a cég szolgáltatásait.

Az első pár év a termékbővítéssel telt, ennek köszönhető, hogy amíg a kezdeti időszakban 30 ezer terméket lehetett elérni a webshopban, addig ma már 2,8 millió áru közül lehet válogatni Magyarországon. A fő profiljuk az úgynevezett c-cikkek, azaz azon termékek, melyeket a cégek nem a gyártáshoz, hanem a mindennapi életben használnak. Ebbe nagyjából bármi beletartozik, az irodaszereken és a számítógépeken át az elsősegélyládáig. Ugyanakkor a Mercateo nem csak egy webshop - hívta fel a figyelmet Ürge, majd hozzátette, hogy cégük komplex megoldást kínál a vállalkozások beszerzéseinek optimalizálására.

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a nagyobb vállalatok általában nemcsak a webshopot, hanem a Mercateo teljes csomagját használják. Ennek keretében többek között a meglévő keretszerződéseket is be lehet vinni a rendszerbe, úgy, hogy közben összehasonlítási lehetőséget is kapnak a konkurens termékekre. Jelentős könnyítés, hogy a teljes csomag beintegrálható a vállalatirányítási rendszerekbe, így akár az SAP rendszerén keresztül is megrendelhetik a szükséges árukat a cégek. Ürge szerint itthon a Mercateo sok cégnek segíthet, mivel a nagyvállalatoknál a beszerzési folyamatok költségeinek értékelése, analízise nincs olyan szinten, mint Németországban. Márpedig itthon is biztosan van költségnyomás a cégeken, amire pedig kiváló lehetőséget ad a Mercateo komplex rendszere - emelte ki Ürge András.

Ürge András a cég egyik legnagyobb előnyének azt tartja, hogy neutrálisak, azaz a különböző szakterületeken, így például az IT-területén sem tesznek különbségeket a beszállítók között, mindenkire azonos feltételek vonatkoznak. Ez több vetélytársunknál nincs így, hiszen akinek van saját terméke, az azt fogja előnyben részesíteni, így pedig nem lehet beszállítófüggetlen, ami a mi egyik nagy erényünk - magyarázta a Mercateo Magyarország Kft. cégvezetője.

A rendszernek köszönhetően a cégek tulajdonképpen egy beszállítót használhatnak minden c-cikk beszerzésére, így összességében a beszállítók keresése ugyanúgy kizárható, mint az ajánlatkérések, az ártárgyalások, a törzsadatok ápolása, a számlabekérés, a számla felvitele a vállalatirányítási rendszerbe, vagy éppen a számla ellenőrzése, engedélyezése. Ennek köszönhetően akár évi 4000 számlát is megspórolhat egy vállalkozás, ráadásul, mivel online felületen zajlik a beszerzés, ezért a papírköltséget is leírhatják a cégek.

Egyszerűen optimalizálni a beszerzést

A c-cikkek beszerzése nemcsak Magyarországon, hanem a világon mindenhol az egyik legproblémásabb terület - vélte előadásában Emődi Norbert, a Mercateo értékesítési menedzsere. Szerinte ennek fő oka az átláthatatlanság, hogy a cégeknek gyakran nincsenek pontos adataik a belső folyamatköltségről. Ezen felül az úgynevezett kalózvásárlások is nehezítik a vállalkozások életét: ez az az eset, amikor egy kolléga nem a meglévő beszerzési rendszert használja, hanem egy áruházban vesz meg mondjuk egy fénymásolót, mert az interneten azt találta a legolcsóbbnak. Ezt nehéz bevinni a számlázási rendszerbe, hiszen a beérkező számlákat később rendelik hozzá a folyamatokhoz, ami nemcsak költség-, de időigényes is - magyarázta Emődi.

Az is gyakran előfordul, hogy egy cég több beszállítót alkalmaz ugyanazon termékekre. Bár ebben lehet ráció, ha a biztonságra törekszik, de ugyanakkor rendkívül időpazarló, ha 10-20, ugyanazt a cikket szállító üzleti partner van a rendszerben. Az is jelentős idejét veszi el a cégeknek, ha ezeknél az olcsóbb termékek mindegyikénél elvégzik az árösszehasonlítást, ahogy sok munkaórába kerül a törzsadatok rögzítése és karbantartása is és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy minden beszállítóval külön tárgyalni kell - hangoztatta előadásában a Mercateo értékesítési menedzsere.

Ezzel szemben a Mercateónak köszönhetően számtalan cikket lehet egyszerűen elérni egyetlen platformon keresztül, de be lehet vinni a rendszerbe meglévő keretszerződéseket is, így az innovatív e-procurement szolgáltatások segítségével a teljes beszerzési folyamatot optimalizálni lehet - vélte Emődi. A szakember elmondta, hogy mivel a c-cikkek területén minden terméket el lehet érni az oldalukról, ezért a korábbi 30-40 beszállító, akár 5-10-re is csökkenhet.

Nem szabad elfeledkezni a folyamatköltségekről sem Emődi szerint, aki elmondta, hogy a Mercateo  a németországi számítások szerint akár évi 300 ezer eurós megtakarítást is hozhat. Ennek oka, hogy átlagosan 150 euróról 100 euróra lehet csökkenteni megrendelésenként a költségeket, ráadásul a Mercateo kedvező árainak köszönhetően további 100 ezer eurós megtakarítás is elérhető.

A cikk megjelenését a Mercateo Magyarország Kft. támogatta

A Mercateo csoport

  • Több mint 1,2 millió regisztrált ügyfél
  • Napi 90 ezer látogató
  • Napi 4 ezer megrendelés
  • Havi 8 ezer új ügyfél
  • 17342 gyártó
  • 700 beszállító
  • 41 millió elérhető árucikk