Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint olyan intézkedéscsomagot készítettek elő a kormány részére, mely fékezi a kereskedelem egészének - így a kisvállalkozásoknak is - a további fejlődését, a korszerű szervezési megoldások alkalmazását, ami súlyosan sérti a vásárlók érdekeit és egyes esetekben hátrányosan érinti az alkalmazottakat is.

A szakmai szervezetek úgy ismertethették állásfoglalásukat, hogy a felkészüléshez hivatalos információt sem a Miniszterelnökségtől, sem a Nemzetgazdasági Minisztériumtól előzetesen nem kaptak.

A kereskedelmi kisvállalkozások fejlődését, megújulásukat, fejlesztéseik, beruházásaik, pénzügyi - pályázati - támogatásával kell segíteni annak érdekében, hogy ők is alkalmazhassák a legkorszerűbb értékesítési módszereket.

Az egyeztetésen az OKSZ kérte azoknak a hatástanulmányoknak a bemutatását, melyek a tervezett intézkedések megalapozását szolgálták. A március 9-i kormányinfón - minden bizonnyal az előzetes hatásvizsgálatok eredményeire támaszkodva az hangzott el, hogy nem számolnak áremeléssel a változtatások nyomán, az OKSZ szerint viszont a tervezett intézkedések bevezetése következtében egyes termékek ára emelkedhet, ami a vásárlóknak kedvezőtlen.

Az OKSZ kész egyeztetéseket folytatni a kormánnyal a kereskedelem legsúlyosabb problémájának, a munkaerőhiánynak az enyhítése, a hazai, mobilizálható munkaerő, a közmunkásoknak a valós munkaerőpiacra terelése érdekében, mely közös érdek, csakúgy, mint a valóban a fogyasztóvédelemnek a vásárlók érdekeit szolgáló erősítésében, például a hamis élelmiszerek kiszorításáról.

Az OKSZ felvetései a következők:

  • A vasárnapi munkavégzés szigorítása, a 100 százalékos vasárnapi pótlék és a két szabad hétvégének előírása elsősorban a vasárnap nyitva tartó kisvállalkozásokat hozza lehetetlen helyzetbe, sokuknak be kellene zárniuk a hét utolsó napján, amivel versenyhátrányba jutnának. A kis- és középvállalkozások a megemelt minimálbért is csak nagy nehézségek árán képesek kifizetni, újabb munkaerő- és bérterhet már nem tudnak vállalni.
  • A parkolóhelyek utáni környezethasználati díj tervezett mértéke ugyan nem ismert, de az előirányzott 20 milliárd forint költségvetési bevétel jelentős terhet vetít előre. Kérdés, hogy miért kizárólag a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó áruházak és a bevásárlóközpontok lennének kötelezettek, több más, környezetet terhelő beruházással, vagy éppen parkolóhelyet kínáló létesítménnyel szemben. A napi fogyasztási cikkeket forgalmazó áruházakat korábban már kötelezték a parkolóhelyek számának emelésére, emellett pedig jelentős terhet ró rájuk az elektromos jármű töltőállomások kötelező telepítése is, ahol hosszú hónapokkal ezelőtt a terhek ésszerű arányosítását kérték a szakmai szervezetek.
  • A kötelező létszám előírása ugyancsak súlyos pénzügyi teher az eddig megismert információk alapján, ráadásul a munkaerőhiánnyal terhelt ágazatban lehetetlen egy ilyen arányú létszámnövelés. Nem ismert, milyen alapon épült a javaslat a 36 millió forint személyenkénti árbevételi követelményhez, mint ahogyan az sem derült ki, hogy pontosan mely, az üzletben munkát végző személy minősülne eladónak. Az előírt létszám feltöltését nem teljesítő kereskedők pénzbeli terhelése a környezethasználati díjhoz hasonló köztehernek minősülne. A kötelező létszám előírása azzal a céllal, hogy a fogyasztó több információt kapjon, a gyakorlatban nem segítené a vásárlókat. A vásárlók tájékoztatása az adott termékről a gyártó kötelessége és felelőssége mindenütt a világon, az uniós követelmények is erre épülnek.
  • A külföldi tulajdonban lévő élelmiszer áruházak a bolti dolgozóiknak már most is átlag feletti béreket fizetnek. Az elmúlt időszakban a fizikai dolgozók bérét két számjegyű ütemben emelték. A legjobban fizetett bolti alkalmazottak havi kereseti lehetősége - nyolc órára vetítve - több helyen is eléri, vagy meg is haladja a 300 ezer forintot.
  • A reklámköltségeknek az árbevételhez mért 0,5 százalékos korlátozása súlyosan sérti a vásárlók érdekeit. Kérdés, egyáltalán miért és éppen ilyen arány mellett kellene tiltani ezt a lehetőséget. Egy ilyen intézkedés az éppen védeni kívánt fogyasztókat fosztaná meg a legelemibb tájékozódási lehetőségektől. A vásárlók éppen a tudatos döntéshozatal érdekében igénylik a reklámot és különösen az áruházi újságokat.
  • A gyűjtőcsomagolás tervezett megtiltása ellentmond a vásárlók érdekeinek. A gyűjtőcsomagolás számukra is előnyös, mivel a polcokra helyezett gyűjtőcsomagolás védi a terméket a sérüléstől, a feldőléstől, a lecsúszástól, a leeséstől. Számos esetben - nagyobb mennyiség vásárlása esetén - sokkal egyszerűbb a vásárlónak gyűjtőcsomagolásban leemelni a polcról és úgy szállítani haza a kiválasztott árucikket. Az OKSZ felmérése szerint a gyűjtőcsomagolás rendje balesetveszélyt nem jelent, sérülésről, balesetről az elmúlt évekből nincs tudomása. Érthetetlen, hogy - amennyiben valóban a balesetveszély elkerülése a módosítás egyik kiemelt célja - mi indokolja, hogy éppen a kisebb alapterületű, 400 négyzetméternél kisebb bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzletekben lenne engedélyezett a gyűjtőcsomagban történő értékesítés.
  • Az online házhozszállításnál a kiszállítás egyidejűleg egy járművel több vásárló részére történik, így a környezet terhelése is csökken. A tervezett intézkedés kizárólag a napi cikkeket forgalmazó kereskedőkre vonatkozik, miközben az online kereskedelemben ennek az árucsoportnak a részesedése a legkisebb.
  • A fogyasztóvédelmi ellenőrzésért járó felügyeleti díj bevezetése további költség lenne, ami indokolatlan terhet róna ki az ágazatra.