A projekt indító csütörtöki rendezvényen Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos elmondta: a posta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek változó igényeire, a projekt megvalósításával követhetővé, átláthatóvá válik a könyvelt küldemények folyamata, a cég nagy lépést tesz a digitalizációban, többi között kivezeti a papíralapú tértivevényt.

A postai piac liberalizációjával a Magyar Postának egyre erősödő valódi piaci versenyben kell helytállnia, az átalakuló piaci környezetben meghatározó a digitalizáció, az online kommunikáció, az e-kereskedelem terjedése.

A Posta stratégiai célja, hogy a piacvezető pozícióját megtartsa, erősítse, amit nehezít a logisztikai területen országosan meglévő humánerőforrás hiány - mondta a kormánybiztos. Ennek kezelésében a béremelés segíthet, és emlékeztetett arra, az állami vállalatoknál 2019-ig több lépcsőben megvalósuló, átlagos 30 százalékos béremelés célja, hogy az állami vállalatok dolgozói stabil életpályát lássanak maguk előtt. A Magyar Posta Zrt.-nek is lehetősége lesz jó szakemberek felvételére, megtartására.

Versenyképes lehet a magyar állam?

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a Magyar Posta fejlesztéseivel bizonyíthatja, hogy egy állami vállalat nem feltétlenül piacképtelen, veszteséget termelő cég a valódi versenypiacon. A kormány kiemelten foglalkozik azzal, hogyan lehet a XXI. században az állami szereplő is versenyképes a piacon, a 2014 óta képviselt állami bürokráciacsökkentés pedig a növekedés, a fejlődés akadályát kívánja megszüntetni.

A Posta a legtöbb telephellyel rendelkező vállalkozás Magyarországon, olyan direkt kapcsolatot teremt az állampolgárok és az állami szereplők között, amely elvezethet oda, hogy a magyar állam valóban versenyképes legyen, mert jelenleg még nem az, de Magyarország erősödik abban is, hogy visszaszerezze versenyképességi pozícióját - mondta az államtitkár.

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a társaság célja a szolgáltatás modernizálása, amihez a digitális eszközök segítséget nyújtanak. Ismertette, hogy a projekt végrehajtása során a könyvelt küldemények mindenki számára követhetőek lesznek a feladástól az átvételig. Mintegy 8 ezer munkatárs kap mobileszközt, a postahelyeken digitális aláíró padokat helyeznek ki, a forgalmasabb területeken kézbesítők mobilnyomtatókat visznek magukkal.

A Magyar Posta tájékoztatása szerint az új rendszer segítségével átláthatóbbá válik a teljes folyamat és kiküszöbölhető lesz az információhiányból származó bizonytalanság, emellett a rendszer biztosítani fogja az e-személyi igazolvány funkcióinak kihasználását.