DAF-kamionokkal gyarapszik a Volán Tefu Rt. járműparkja

Idén 50, a következő két évben pedig 50-50 új XF95 típusú DAF nyergesvontatót vásárol a DAF Hungary Kft.-től a Volán Tefu Rt. A járműbeszerzés értéke 12-13 millió euró, csaknem 3 milliárd forint, a kamionokat a magyarországi DAF márkaimportőrtől kapja a Volán Tefu. Wáberer György, a Volán Tefu elnök-vezérigazgatója a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy valamennyi magyarországi nehéz-haszonjárműveket értékesítő cégtől kértek ajánlatot a járműpark tervezett bővítésére és ezek közül a DAF ajánlata tűnt a legjobbnak.
Bubrik Gáspár, 2002. június 6. csütörtök, 13:05

Tavaly a 19 érdekeltségből álló Volán-csoport 17,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, adózás előtti eredménye 2,031 milliárd forint volt. Ezen kívül mintegy négymilliárd forint volt az a bevétel, amit a Volán-csoport nem vont be a konszolidációba.
Az árbevételből mintegy 2,5 milliárdot tett ki a vámtevékenység, mintegy 12 milliárdot hozott a nemzetközi árufuvarozási és szállítmányozási tevékenység, csaknem 2 milliárd származott a logisztikai feladatok ellátásából, s 1 milliárd volt a belföldi árufuvarozás értéke.
Erre az évre mintegy 25 milliárd forint árbevétellel és 2,5 milliárdos adózás előtti eredménnyel számol a Volán-csoport, amely azt is tervezi, hogy ésszerűsíti vállalati struktúráját. Ennek keretében talán már az idén jelentősen csökkentik a leányvállalataik számát.

A DAF Hungary tavaly 297 haszonjármű értékesítésével mintegy 5 milliárdos árbevételt ért el - mondta lapunknak Czakó László ügyvezető igazgató. Az idén a Volán Tefu megrendelése nélkül mintegy 360 DAF haszonjármű eladásával számol a magyarországi leányvállalat, s a tervezett árbevétel 6 milliárd forint.

HOZZÁSZÓLÁSOK