Pénzpiaci pletykák szerint Orbán Viktor kormányfő és Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a közelmúltban informális tárgyalásokon legkevesebb két - devizahitelügyben érintett - banknál igyekezett kipuhatolni, meddig hajlandók elmenni a devizahitelek jövő év első negyedében kezdődő forintosítása során - írja az mno.hu.

Érthető a kormány dilemmája, hiszen keskeny mezsgyén kell egyensúlyoznia. Eleget kell tennie korábbi ígéreteinek, hogy kielégítse a devizahitelesek igazságérzetét. Ezt részben nyilván megoldja, hogy az árfolyamrés törvénytelensége és az egyoldalú kamatemelések miatt visszajárnak bizonyos összegek az adósoknak - becslések szerint az átlagos devizahitelesnek 25 százalékkal is csökkenhet a havi törlesztőrészlete -, kérdés azonban, megelégszenek-e ezzel az eddig pórul járt ügyfelek, vagy a forintosításon is akarnak-e még nyerni valamit.

A másik oldalon viszont figyelembe kell venni azt is, hogy a hamarosan az Országgyűlés elé kerülő elszámolási törvény 800-1000 milliárd forinttal terhelheti meg a bankok mérlegét. Ha erre túlságosan sokat tesznek rá a forintosítás során, akkor előfordulhat, hogy a bankok egy része visszafogja a hitelezést, és ezzel veszélybe kerülhet a gazdasági növekedés is. Annál is inkább így van ez, mert a rajta kívül álló olyan tényezők, mint az orosz-ukrán válság miatti embargó, amúgy is gondot okoznak a hazai exportnak, és visszafoghatják a kilábalást.