Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bíró a szóbeli ítélethirdetés során mindkét pénzintézmény esetében kifogásolta az általános szerződési feltételek rendelkezéseinek megfogalmazását, mely a törvényszék szerint nem átlátható és a fogyasztó számára sem egyértelmű.

A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy költségeit az általa igénybe vett Magyar Posta Zrt. szolgáltatás díjai befolyásolták, amelyre ő nincsen befolyással. A bíróság azonban úgy véli, hogy a felperes szerződéseiben nem határozta meg pontosan mely postai szolgáltatásokat veszi igénybe és melyek azok, amelyeknek költségei a fogyasztót terhelik. Ebből kifolyólag a perbe hozott általános szerződési feltételek sértik az átláthatóság, az egyértelműség tételes megfogalmazás, az objektivitás és az arányosság elvét, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek - hangzott el az ítélet indoklásában.

A törvényszék ugyanakkor helyt adott a felperesi érvelésnek abban, hogy a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. és a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. szerződéses kikötései egyaránt biztosítják a fogyasztó számára az ingyenes felmondás lehetőségét, tehát a felmondhatóság elvének eleget tettek.

A bíróság szintén elutasította a pénzintézetek eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Bírósághoz fordulásra vonatkozó indítványát, a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt.-t 1,270 millió forint, a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt.-t pedig 1,447 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte.