BUX
39279

Döntött a bíróság, nem sztrájkolhat az FKF

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki végzésében elutasította a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) beadványát, amelyben a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél a február 20-ára tervezett sztrájk miatt a még elégséges szolgáltatások megállapítását kérték a bíróságtól - közölte a szakszervezet csütörtökön az MTI-vel.

Szabó Zsuzsanna, 2017. február 16. csütörtök, 13:09

A bíróság döntését azzal indokolta, hogy a szakszervezet kérelme idő előtti, ugyanis még zajlanak a bértárgyalások a munkáltatóval. A bírósági döntés tükrében az érdekképviselet a február 20-ára meghirdetett sztrájkot nem tudja jogszerűen megtartani - közölték.

A szakszervezet tájékoztatott arról, hogy csütörtökön délután 14 órakor ismét tárgyalóasztalhoz ül az FKF-fel, és továbbra is kitart eddigi követelése mellett, amely 2016-tól 2018 végéig 30 százalékos bértömeg növelésre vonatkozik. A HVDSZ 2000 azt reméli, hogy a délutáni tárgyaláson a munkaadó konkrét és komoly ajánlattal áll elő a bérfejlesztést illetően.

A HVDSZ 2000 közleményében úgy vélekedik, hogy a hatályos sztrájktörvénybe foglalt, az elégséges szolgáltatásokról szóló megegyezés kötelezettsége miatt sérül a munkavállalók sztrájkhoz való joga.

A HVDSZ 2000 korábban a bértárgyalások elhúzódása, illetve elakadása, illetve a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. érdemi javaslatainak hiánya miatt döntött úgy, hogy ismét a bírósághoz fordul az elégséges szolgáltatások megállapítása tárgyában.

Az érdekképviselet február 20-án hétfőn műszakkezdéstől este 18 óráig sztrájkolna, ha pedig ezután sem születik meg a bérmegállapodás, akkor február 27-én indítana sztrájkot határozatlan időre, illetve a megállapodás megkötéséig. Az FKF 2800 dolgozója közül 2100 fő tagja az alapszervezetnek.

A szakszervezet 2016-tal kezdődően, 2018-ig 30 százalékos bértömeg növelést követel a munkáltatótól, míg az FKF 4 százalékos emelést helyezett kilátásba a munkavállalóknak. A cégnél évek óta nem volt érdemi bérfejlesztés, és egyre nagyobb a munkaerőhiány. A HVDSZ 2000 szerint a munkavállalóknak ráadásul az eddigieknél rosszabb munkakörülmények, munkabiztonság mellett kell dolgozniuk, amit a munkabaleseti statisztikák is alátámasztanak.