A másodfokú bíróság ítélete szerint a bankok 2010. november 27. és 2014. július 19. közötti időszakban érvényes általános szerződési feltételeinek (ászf) egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai nem feleltek meg az átláthatóság és egyértelmű megfogalmazás elvének.

A felperes Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényi felhatalmazás alapján azért indított közérdekű keresettel pert a pénzintézetekkel szemben, hogy a bíróság állapítsa meg: az érintett pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett, fogyasztókkal megkötött, forint vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza hitel- vagy kölcsönszerződéseinél alkalmazott általános szerződési feltételek (ászf), vagy a korábbi ászf-ek módosításai, amelyek az ügyfelekkel szemben hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást tettek lehetővé, tisztességtelenek és ezért érvénytelenek.

Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés esetén a bankoknak elszámolási kötelezettségük keletkezik valamennyi olyan fogyasztóval, azaz hitelfelvevő ügyféllel szemben, akiknél az adott kikötést alkalmazták.

A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a per tárgyai az ászf-ek azon kikötései voltak, amelyek egyoldalú kamat-, díj-, vagy költségemelést tettek lehetővé a bankok számára. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a bankok ászf-jeiben az ezekre vonatkozó pontok, illetve kikötések nem világosak, nem átláthatóak, nem egyértelműek, ezért tisztességtelenek és így érvénytelenek.