Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztató azzal indokolja a gyorsított eljárást, hogy korábban két közbeszerzés már hiúsult, az "ajánlatkérő e feladatot saját forrásból teljesíteni éves szinten nem tudja, kizárólag az éves szinten közvilágítással kapcsolatban felmerülő költségeit tudja ezen kötelezettségekre fordítani az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében."

A tájékoztató kitér arra is, hogy az egyedüli induló és egyben nyertes ajánlattevő a saját költségén végzi el a korszerűsítést, a projekt magában foglalja a finanszírozást is. A kicserélendő lámpák száma 2923, ezek együttes fogyasztása pedig 232 kilowatt. Jelenleg Dombóvár évi 18,2 millió forintot fizet a villanyáramért, a jogszabály által meghatározott díjak 20,4 millió forintot tesznek ki, míg a karbantartási költségek évi 4,2 millió forintra rúgnak. Az önkormányzat elvárja, hogy a korszerűsítés után se kerüljön többe a közvilágítás, mint eddig.

A nyertessel a város február 6-án kötötte meg a szerződést.

A Céginfo.hu adatai szerint az U Light ESCO Kft. 2016-ban alakult, a jegyzett tőkéje 3 millió forint, a tulajdonosa pedig az U Light Kft. Ez utóbbi 2011-ben alakult, a jegyzett tőkéje 23,4 millió forint, a tulajdonosa pedig három magánszemély, Hetzl Péter, Vári Attila Dániel és Dostál Marian. A cég árbevétele 2013-ban 100 ezer, 2014-ben 254 millió, míg 2015-ben már 1,1 milliárd forint volt.  A tulajdonosok több cégben is szerepelnek, ezek hasonló tendert nyertek az interneten fellelhető adatok szerint - többek között - Sopron, Gyula és Komló városokban.