Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Windisch László, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank pénteki, rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Kulcsár-ügy óta nem tártak fel hasonló volumenű ügyet, és az összegyűjtött forrás volumenét tekintve a magyar pénzpiacon példátlan mértékű jogszabálysértésről van szó.

A megbírságolt magánszemély és a három cég 2014 január közepéig összesen több mint 10 milliárd forint forrást gyűjtöttek össze jogosulatlanul közel 2000, többségében magyarországi befektetőtől, akiknek havi 9 százalékos kamatot ígértek.
Az elkövetők számláin az összegyűjtött összeg töredékét, 1,5 milliárd forintot tudtak zárolni - mondta el Windisch László.
A Fortress Holdings LLC és egy természetes személy forrásgyűjtésre irányuló pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, a Flow Money Kft. és a Flow Money Int. Ltd pedig kiemelt közvetítői tevékenységet végzett az arra vonatkozó engedély nélkül - állapította meg az MNB, amely e szereplőket összesen 1,251 milliárd forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Régóta kutattak a cégek után

A jegybank még februárban jelentette be, miszerint azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a Fortress Befektetési és Pénzügyi Kft., a Flow Money Kft., a Flow Money IntT. Ltd., a Fortress Holdings LLC és Sz.-F. Zsolt Sándor természetes személy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

E szereplők tevékenységének vizsgálatára piacfelügyeleti eljárást folytattak. A piacfelügyeleti eljárás célja annak megállapítása volt, hogy e szereplők végeznek vagy végeztek-e az MNB engedélye nélkül vagy bejelentés hiányában a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényben írt befektetési szolgáltatási tevékenységet, illetve kiegészítő szolgáltatást.

Ezt megelőezően, 2013. 2013. december 13-án az MNB arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a piacfelügyeleti eljárásban - befektető-védelmi okokból, ideiglenes biztosítási intézkedésként - a jegybank már korábban egyes, az eljárás során ezidáig ismertté vált számlák és eszközök zárolását rendelte el.

Az eljárás keretében folytatott bizonyítási eljárásnál beszerzett újabb bizonyítékok alapján az MNB februárban közzétett végzésében - a jegybankról szóló törvényben biztosított felhatalmazásával élve - azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a felsorolt cégek és a magánszemély engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

Nagy lett a bírság

Mai bejelentése szerint a most lezárt piacfelügyeleti eljárás keretében az MNB megállapította: 2013 novemberéig Sz.-F. Zsolt Sándor a ténylegesen nem létező Fortress Insurance & Investment Company "képviseletében" eljárva nyilvános forrásgyűjtő tevékenységét - a befektetőket megtévesztve - azt a hamis látszatot keltve végezte, hogy ő maga egy világszerte közismert, amerikai egyesült államokbeli társaság képviselője (legtöbbször igazgatója) vagy valamiféle megbízottja. Ennek során Sz.-F. Zsolt Sándor "képviselőként" nagy valószínűséggel 1252 (bizonyíthatóan 1055) befektetővel került kapcsolatba. Az MNB által átvizsgált iratok tanúsága szerint Sz.-F. Zsolt Sándor így mintegy 7,7 milliárd Ft összegben vett át közvetlenül vagy közvetetten, visszafizetési kötelezettséggel pénzeszközöket.

Tavaly novembert követően Sz.-F. Zsolt Sándor tevékenységét a Fortress Holdings LLC nevében folytatta. Az MNB 1654 olyan befektetőt azonosított, akik nagy valószínűséggel (bizonyíthatóan 1606-an) kerültek kapcsolatba a Fortress Holdings LLC-vel. Ennek során a társaság mintegy 2,7 milliárd forintt összegben vett át közvetlenül vagy közvetetten, visszafizetési kötelezettséggel pénzeszközöket.

Tekintettel az átvett pénzeszközök együttes összegére, az MNB engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatási tevékenység ("más, a nyilvánosságtól származó visszafizetendő pénzeszköz gyűjtése") miatt Sz.-F. Zsolt Sándort és a Fortress Holdings LLC-t is a kiszabható maximális összegű, 500-500 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte. A kiszabott piacfelügyeleti bírságok összegének meghatározása során az MNB kiemelt súllyal vette számításba - többek között - azt a körülményt, hogy Sz.-F. Zsolt Sándor és a Fortress Holdings LLC a forrásgyűjtésre irányuló tevékenység végzéséhez a jogszabályban megkívánt (személyi, tárgyi, technikai) garanciarendszer teljes hiánya okán kiemelt befektetői kockázatot idézett elő.

Az MNB információi szerint a most piacfelügyeleti bírsággal sújtott személyek ígért kifizetéseik hónapok óta tartó csúszásáért, elmaradásáért a befektetők előtt az MNB-t okolják, s a jegybankkal kötött valamiféle "egyezségükre" hivatkoznak. Az MNB azonban közigazgatási hatóságként sem Sz.-F. Zsolt Sándorral, sem a Fortress Holdings LLC-vel semmiféle "egyezséget" nem kötött. A magyar pénzpiacon - az összegyűjtött forrás volumenét tekintve - ez idáig példátlan mértékű jogszabálysértés közigazgatási jogi szankcionálása Sz.-F. Zsolt Sándor és a Fortress Holdings LLC befektetőkkel szemben fennálló fizetési kötelezettségeit semmilyen formában nem érinti, a jegybank e szereplők ezzel ellentétes állításait határozottan cáfolja. Az MNB által az eljárás során fellelt és zárolt összeg csupán a töredéke a jogosulatlan tevékenység keretében a befektetőktől átvett összegnek.

A piacfelügyeleti eljárás során az MNB azt is megállapította, hogy Sz.-F. Zsolt Sándor és a Fortress Holdings LLC a befektetők felkutatásában, a befektetések ismertetésében és a befektetőkkel való kapcsolattartásban a Flow Money Kft., illetve a Flow Money Int. Ltd, segítségét vette igénybe. Utóbbi társaságok egyaránt engedély nélkül végeztek kiemelt közvetítői tevékenységet, így az MNB az előbbit 1,1 millió, az autübbit pedig 250 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Mindenki nyugodtan menjen a rendőrségre

Bár az MNB az ügy kapcsán már 2013 novemberében feljelentést tett, a piacfelügyeleti eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján újabb bűncselekmények elkövetésének gyanúja is felmerült. Így a jegybank az illetékes nyomozó hatóságoknál újabb büntetőeljárásokat kezdeményez. Az MNB a piacfelügyeleti eljárás során ideiglenes biztosítási intézkedésként egyes számlák és eszközök zárolását rendelte el. Az MNB ezen zárolásokat biztosítási intézkedés keretében a piacfelügyeleti eljárás lezárását követően is fenntartja.

Mivel a most bírsággal sújtott piaci szereplők befektetők felé fennálló fizetési kötelezettsége jelentősen meghaladja az MNB által zárolt számlákon található eszközök együttes összegét, az MNB biztosítani kívánja az általa kezdeményezett büntetőeljárásokban az esetlegesen szükségessé váló, a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti valamely intézkedés illetve a károsultak - büntetőeljárás keretében megtett - esetleges polgári jogi igényének alapját. Az MNB ezért javasolja mindazon befektetőknek, akiknek a jelen ügyben érintett piaci szereplőkkel szemben befektetésükből fakadó követelésük áll fenn, hogy azt minél előbb jelezzék a büntetőeljárást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányságnál.