Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. valósítja meg az elektronikus útdíj beruházást - mondta lapunk érdeklődésre Vályi-Nagy Vilmos, a fejlesztési tárca infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, aki egyben azt is jelezte, hogy a beruházás így is a korábbi ütemezés szerint halad. Továbbá azt is hozzátette: a beruházás során élnek a központosított közbeszerzés lehetőségével, amivel a vásárlásokat esetenként néhány nap alatt le lehet bonyolítani. A helyettes államtitkár a nemzeti távközlési gerinchálózat létrejötte alkalmából tartott sajtótájékoztató után beszélt erről.

Az állam korábban a magánkézben lévő hálózatokat bérelte, 2010-ben azonban arról döntöttek, hogy az állam tulajdonában lévő infrastruktúra felhasználásával elégítik ki a közigazgatás kommunikációs igényét. A jelenlegi szolgáltatáshoz tavaly alapított MVM Net Zrt. infrastruktúráját használják, a szolgáltatást pedig a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. végzi. Erre azáltal nyílt lehetőség, hogy a több ezer kilométeres optikai hálózattal rendelkező MNV szabad kapacitásokkal is rendelkezett - tette hozzá Téren Róbert, a tavaly alapított MVM Net Zrt. vezérigazgatója.

A hálózatra illetve a migrálásra 5,7 milliárd forintot költöttek - mondta Vályi-Nagy, de további fejlesztéseket is terveznek, ezek értéke 2-3 milliárd forint körül lehet, amit uniós támogatással kívánnak megvalósítani. Korábban az állam teljes távközlési hálózattal kapcsolatos kiadása évi 25 milliárd forint volt, jelenleg pedig 15 milliárd - tette hozzá Vályi-Nagy. A nemzeti távközlési gerinchálózat jelenleg mintegy 3600 végponttal rendelkezik, és mint Vályi-Nagy elmondta, a későbbiekben újabb intézményeket - a járási, önkormányzati, egészségügyi - akarják kiszolgálni ezen.

Szabó Zoltán Attila, a NISZ vezérigazgatója elmondta: jelenleg bérelt vonali és hangszolgáltatást nyújtanak az intézmények számára, napidíjig ez utóbbira 51 intézménnyel kötöttek szerződést összességében pedig 121 intézményi megállapodása van a NISZ Zrt-nek.

A helyettes államtitkár lapunk érdeklődésre azt is elmondta, hogy amennyiben az elektronikus útdíj kapcsán az előbbi cégek felkérést kapnak, akkor ezek is bekapcsolódnak a projektbe.

Az MVM Net tulajdonos a negyedik, állami mobiltelefon társaságban, az MPVI Mobil Zrt-ben. Lapunk azon kérdésére, hogy milyen jövőképe lehet ennek a társaságnak Vályi-Nagy azt mondta, hogy ennek megválaszolásával megvárják a Kúria döntését.