Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hagyományosan sok közbeszerzési eljárást bonyolít le a vasúti infrastruktúrát működtető MÁV Zrt. és a személyszállítást végző MÁV-Start Zrt. A szervezetek szorgalmas kiírónak számítanak, tavaly közel 190 felhívás érkezett tőlük, idén már 85 hirdetmény jelent meg, ami időarányosan megfelel a tavalyi év adatainak - tudtuk meg Bende Zsuzsannától, a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portál (KHF.hu) vezetőjétől.

A MÁV beszerzései szinte minden területét lefedik a közbeszerzéseknek, a dolgozók védőitalától és ruházatáról kezdve a villamossági és vasúti anyagokig sokféle beszerzést bonyolítanak, s rendszeresek a milliárdos nagyságrendű, uniós támogatású vasútfejlesztési projektek megvalósítására, illetve a hitelfelvételre kiírt tenderei is.

A vállalatoknak jelenleg nyolc eljárása pályázható. Közülük a legnagyobb falat, a MÁV Zrt. Dombóvár alsó és Baté közötti vasúti vonalszakasz átépítésére kiírt tendere, itt a munka előzetesen becsült értéke nettó 5 milliárd forint. A felújítás célja, hogy a vasútvonal alkalmas legyen arra, hogy azon a vonatok az engedélyezett, 100 kilométer per órás sebességgel közlekedjenek. A nyílt eljáráson július 24-ig lehet ajánlatot tenni a cégeknek, konzorciumoknak. Azok pályázhatnak, amelyek rendelkeznek az elmúlt három évben vasúti pályaépítési munkákból nettó 3,75 milliárd forint nettó árbevétellel. Új társaságok esetében nettó kétmilliárdos bevételt kell igazolni.

Pénzintézetek jelentkezését várja a MÁV azon a közbeszerzésen, amit folyószámla hitelkeret biztosítása írt ki, összesen 8,8 milliárd forint értékben. A hitelt öt részben, egy évre vennék fel. A tárgyalásos eljárás jelentkezési határideje június 17-én jár le.

A MÁV-Start villamos alkatrészek (mint például kontaktorok, szelepek, irányváltók, feszültségváltó, relék, fűtési alkatrészek, világítási modulok, kapcsolók, fényszórók, mozdonyvilágítási berendezések) beszerzésére írt ki eljárást mintegy 240 millió forint keretösszegben. A tárgyalásos eljárásra június 18-ig jelentkezhetnek a hitelintézetek.

A MÁV vágányok nagygépes csiszolására és köszörüléséra is keres vállalkozót, ezen az eljáráson június 29-ig lehet ajánlatot tenni. Vontató- és vontatott járművekhez vásárol fém és gumi alkatrészeket (ütközőket, rugókat) a MÁV-Start mintegy 240 millió forint keretösszegben. A tárgyalásos közbeszerzésen június 22-én jár le a jelentkezési határidő.