Nem menekültek külföldre, itthon vannak és a hatóságok rendelkezésére állnak - mondta a HVG-nek Bánáti János, Tölgyesi Péternek, a Buda-Cash Brókerház vezérigazgatójának védője. Hozzátette, ezt a kijelentést a két vezérigazgató-helyettes, Varga Péter és Gyarmati János nevében is tette.

Az ügyvéd elmondása szerint az ügyről egyelőre annyit közölhet, hogy védence a rendőrség hétfő esti razziája előtt meghallgatást kért az MNB vezetőitől, amelyen feltárta a cégcsoport 100 milliárd forinttal "köszönő viszonyban" álló hiányát.

Ezzel az ügyvéd megerősítette a Napi.hu csütörtöki értesülését, amely szerint a Buda-Cash brókerház vezetői keresték fel a pénzügyi felügyeletet, amely már vizsgálódott a kapcsolódó bankoknál. Az eltűnt 100 milliárdból 70 milliárd hiányozhat a négy kis bank vagyonából, 30 milliárd a brókerház ügyfeleinek számláiról tűnhetett el. Az ügyről és lehetséges magyarázatokról bővebben itt olvashat.

A hiány valóban abból jött össze, hogy a brókercég nem tudott elszámolni a DRB bankcsoport négy pénzintézetének értékpapírjaival, főképpen állampapírokkal, ám azt még nem tárták fel, hogy pontosan milyen ügyletek deficitjének a fedezésére használták fel azokat. A brókervezetőket egyelőre tanúként hallgatja ki a rendőrség, de az eljárás hangvételéből az következik, hogy sikkasztással gyanúsíthatják majd meg őket és esetleges társaikat - írta a hvg.hu.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!