A 2015 előtt a kormányzati építészeti beruházások biztos befutójának számító Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. tavalyi nettó árbevétele az ötödére esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. A korábbi 101,5 milliárd forint helyett már csak 19,9 milliárd forintot termelt, míg üzemi eredménye 8,45 milliárdról 284,9 millió forintra esett - derül ki a friss mérlegadatokból.

Így Simicska Lajos (akinek vagyonát a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 című kiadvány 80 milliárd forintra becsülte, ezzel a 11. legvagyonosabb magyar) talán legfontosabb cégénél 9,6 milliárd forintról egy év alatt 540,4 millió forintra csökkent az adózott eredmény. A bevételt az eredménytartalékba helyezték.

A médiaérdekeltségei tavaly csak veszteséget termeltek. A Magyar Nemzetet kiadó cégénél a nettó árbevétel közel a felére esett 2,2 milliárdról 1,03 milliárd forintra, míg a Lánchíd Rádiónál 282,1 millió forintról, 166 millióra esett, míg a HírTV-nél 4 milliárdról 2,7 milliárd forintra esett. Nyereséget egyik sem tudott realizálni, a Magyar Nemzet és a HírTV 762-770 millió forint mínuszban volt, a Lánchíd Rádió 102 millió forint veszteséget termelt.

A tavaly elfogadott, az önkormányzatok településkép-védelmi rendeletébe beépített, a piacon csak plakáttörvényként emlegetett új szabályozás előtti utolsó évükben még jól szerepeltek a vállalkozó  köztéri hirdetési cégei: a Mahir Cityposter 157 millió forintos, a Publimont 431 milliós, az Euro Publicity pedig 145 millió nyereséget könyvelt el.

A három cég az előző években is nyereséges volt, kivéve a Mahir Cityposter, amellyel a Fővárosi Önkormányzat felmondta a korábbi területhasználati engedélyét. Azonban februárban másodfokon is Simicska Lajos cégének adott igazat a bíróság a hirdetési oszlopok ügyében.

Simicska Lajos néhány cégének adatai (millió forint)
CégÁrbevétel (2015)Árbevétel (2016)Üzemi eredmény (2015)Üzemi eredmény (2016)Adózott eredmény (2015)Adózott eredmény ('2016)
Közgép Zrt.10 151219 929,38 447,5284,99 628,3540,4
Magyar Nemzet Kft.2 044,61 038,548,3-984,460,8-762,3
Hír Tv Zrt.4 035,02 694,4183,3-767,3188,1-770,8
Publimont Kft.4 081,14 171,8613,8536,1490,9431,6
Euro Publicity Kft.370,6398,945,383,1105,7145,3
Mahír Cityposter Kft.759,2682,5-133,5154,6-131,1157,4
Forrás: Forrás: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálat