Egészségkasszák: mit ér a függetlenség?

Az egészségpénztárak között a hozammal kapcsolatos konfliktusok (Napi Egészségünk, 2009. május 25.) után most a függetlenség jelentősége került terítékre.
NAPI, 2009. augusztus 31. hétfő, 19:31

Az álláspontok mindkét területen alaposan eltérnek a Stabilitás Pénztárszövetség és a sokkal kisebb kört átfogó Magyar Önkéntes Egészségpénztári Szövetség (MÖESZ) között. Utóbbinak egyetlen nagy meghatározó tagja, a Patika ugyanis a nagyobb egészségkasszák közül szinte egyedüliként nem kapcsolódik pénzügyi intézményhez.

A Patika vezetője, Lukács Marianna több fórumon is hangot adott annak a véleményének, hogy kasszájuk azért tud társadalmi feladatokat is felvállalni, nyereségét pedig akció keretében tagjainak rendre visszaosztani, mert nem nehezedik rájuk erős profitelvárás. A taglétszám és a személyi jellegű kiadások kapcsán elmondható - hangsúlyozta nyilvánvalóan erre reagálva Lehoczky László, a Stabilitás egészségbiztosítási tagozatának elnöke -, hogy a független pénztáraknál a legmagasabb az egy tagra jutó személyi jellegű költség aránya.

Ennek nyilvánvaló oka, hogy a banki, biztosítói és a munkáltatói pénztárak mögött álló intézmények részben tehermentesíteni tudják a pénztárakat az emberi erőforrást érintő költségek alól. Lukács szerint azonban ilyen jellegű összehasonlításra a rendelkezésre álló adatok alapján senkinek sincs módja. Hangsúlyozta viszont, hogy a Patika nemrégiben a hálapénzzel kapcsolatban egy minden eddiginél komplexebb kutatást végzett (Napi, 2009. augusztus 19.), létrehozott prevenciós alapja pedig 250 gyógyszertárban tesz lehetővé ingyenes szűrést.

HOZZÁSZÓLÁSOK