A Kúria korábbi jogegységi határozatával kapcsolatos, július 26-án hatályba lépett törvény a hitelszerződések egyoldalú módosítását megengedő szerződéseknél tisztességtelenséget és érvénytelenséget vélelmez, ezt azonban a bankok vitathatják, és megkísérelhetik annak ellenkezőjét bizonyítani az állam ellen indítható perekben. Ha egy bank ilyen eljárást kezdeményez, a bíróságoknak soron kívül, harminc nap alatt kell dönteniük az adott ügyben.

A pénzintézeteknek július 28-tól harminc napjuk van arra, hogy keresetet nyújtsanak be az állam ellen. Ezekben az ügyekben a kereset benyújtása mellett az elsőfokú és a másodfokú eljárások lefolytatására is csupán harminc-harminc napjuk van a bíróságoknak és a feleknek. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszéknek szeptemberben, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának pedig októberben meg kell hoznia döntéseit, így - a kúriai felülvizsgálatokat is figyelembe véve - várhatóan még az idén lezárulhatnak ezek az eljárások - írta a lap.