Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ugyan a múlt héten felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság - a Közgép Zrt. közbeszerzési kizárásához vezető - határozatának végrehajtását a per jogerős befejezéséig, de ez még nem hozott változást a cég számára. Ugyanis sem az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Eduvizig), sem a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetve a Közbeszerzési Hatóság nem módosította eddigi "álláspontját". Az Eduvizig a Győr-Gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt közbeszerzésén zárta ki hamis adatszolgáltatásra hivatkozva a Közgépet, ennek következtében a cég nem indulhat három évig közbeszerzési eljárásokon. A vízügyi cég viszont továbbra is a nyertesnek kiválasztott, A-Híd Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft. és Mészáros és Mészáros Kft. alkotta konzorciummal tervezi a beruházást megvalósítani.

Németh József, az Eduvizig vezérigazgató kérdéseinkre nem válaszolt, csupán az alábbi rövid levélben tudatta velünk az ügy folytatásának részleteit: "A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzése nem befolyásolja a Közgép Zrt. által a Győr-Gönyű Kikötő kivitelezési munkáinak megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárás során benyújtott ajánlat érvényességét, illetve a hamisadat-közlése miatti kizárás kérdését. A Bíróság hivatkozott végzése alapján Igazgatóságunk további intézkedést nem tart szükségesnek."

Már aláírták a szerződést

A fenti rövid indoklás szerint a tender kiírója nem veszi figyelembe a bíróság felfüggesztő határozatát, és ennek következtében nem mondja fel a három hete már megkötött szerződést a nyertes konzorciummal - amely egyébként magasabb árajánlattal nyert a Közgép-konzorcium ajánlatánál.

A Győr-Gönyű kikötő-tender ajánlattevői
(árajánlat, milliárd Ft)
Közgép Zrt. - Kötiviép'B Kft.6,673
A-Híd Zrt. - Swietelsky Vasúttechnika Kft. - Mészáros és Mészáros Kft.6,891
Duna Aszfalt Kft.6,891
Strabag-MML Kft.7,096
Forrás: kozbeszerzes.hu

Még nem lépett a hatóság

A bíróság felfüggesztésről hozott döntése után a Közbeszerzési Hatóság egyelőre (szeptember 23-ig) nem vette le a közbeszerzésekről kizárt ajánlattevők listájáról a Közgépet. A hatóság honlapjáról kiderül, hogy a KD a fellebbezésre nyitva álló határidőn belül a végzésével szemben fellebbezést nyújt be. - A bírósági végzésnek ugyanakkor nincs halasztó hatálya, így azt előbb-utóbb végre kell majd hajtani.