Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint egymilliárd forintos kiesés lehet - mondta vg.hu-nak Csányi Sándor azzal kapcsolatban, hogy hogyan érinti a nevéhez köthető cégeit a területalapú támogatások elvonása. A kormány nemrég döntött arról, hogy 100 százalékban elvonják a mezőgazdasági vállalkozások területalapú támogatásait 1200 hektáros birtokméret felett. Az 1037 és 1200 hektár közötti birtokoktól 5 százalékot vonnak el. Ez összesen 525 nagyüzemet érint, mintegy 20 milliárd forint értékben. Csányi abban bízik, hogy lesz majd kompenzáció ezzel kapcsolatban és akkor az ő érdekeltségeinél is kisebb mértékű lesz a kiesés - írja a vg.hu.

Csányi Sándor szerint nem lesz jelentős nemzetgazdasági hatása a támogatások elvonásának, ha az állattenyésző, vetőmagtermesztő, kertészkedést folytató cégeket kompenzálják.

Az persze hátrányt jelentene Csányi szerint, hogy nem EU-s támogatásokról lenne szó, hanem költségvetési pénzekről, amit majd a büdzsé helyzete is befolyásol két éven keresztül. Felmerülhet, hogy a fejlesztések és a bankoknál a hitelezési döntések sokkal nehezebben valósulnak majd meg, mint egy fixen járó támogatás esetén. Bízik a kompenzációban, mivel az nem csak az agrárcégek, hanem az egész magyar élelmiszeripar helyzetét befolyásolja majd, ha nem lesz hatékony alapanyagtermelés, akkor hatékony élelmiszeripar sem lesz, és egy teljes leépülés következhet be. Csányi szerint a hasonló mértékű gazdasággal bíró Szlovákiában nincs ilyen mértékű elvonása a területalapú támogatásoknak.