Egymillió forintra büntetik a Molt

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egymillió forintra bírságolta a Molt piacfelügyeleti eljárás akadályozása miatt - adta hírül az MTI.
NAPI Online, 2007. szeptember 21. péntek, 15:47

A PSZÁF azután indított piacfelügyeleti eljárást, hogy az osztrák OMV 18,6 százalékra növelte befolyását a Molban. Azt vizsgálták, hogy az OMV részesedésszerzését megelőzően egyes piaci szereplők tevékenysége sértette-e a piacbefolyásolásra, illetve a befolyásszerzésre vonatkozó előírásokat. A felügyelet honlapján közzétett határozat szerint a Mol kérte, hogy a felügyelet vizsgálja meg korábbi (a határozatban meg nem nevezett) tanácsadója Mol részvényekkel kapcsolatos kereskedelmi, részvényesi és elemzői tevékenységét.

A Mol a PSZÁF kérésére eljuttatott néhány ezzel kapcsolatos dokumentumot a felügyelethez. Az OMV-nek a Mol igazgatóságához intézett, 2007. június 25-én kelt leveléről - amelyben az OMV arról tájékoztatta az olajtársaságot, hogy meghatározott feltételek teljesülése esetén vételi ajánlatot kíván tenni a Mol valamennyi részvényére -, valamint az ezt követő, két társaság között folyt levelezésről azonban csak késve, a nyilvánosságra kerülés után tájékoztatta a felügyeletet.

A PSZÁF határozata szerint a Mol akadályozta a piacfelügyeleti eljárás eredményes lefolytatását azzal, hogy a felügyelet többszöri felhívása ellenére nem bocsátotta határidőben a PSZÁF rendelkezésére az eljárással összefüggő valamennyi dokumentumot.

HOZZÁSZÓLÁSOK