2013-ban még 12 277 darab cég volt a szektorban, miközben a tavalyi évben már csak 11 121 vállalkozás foglalkozott közúti áruszállítással. De míg négy éve csak 1 194 milliárd forint volt az összesített árbevételük, addig 2015-bán ez a szám 1 415 milliárdra emelkedett. A szektor emellett erősen szegmentált: tavalyelőtt már csak hat cégnek volt 10 milliárd feletti árbevétele, míg 218 darab 1 milliárd és 10 milliárd forint közötti teljesítményt mutatott, derül ki az Opten céginformációs szolgálat projektmenedzsere, Hantos Zoltán által ismertetett adatokból.

Közúti árufuvarozással foglalkozó cégek Magyarországon
2013201420152016
Működő cégek száma (db)12 27712 13311 75611 141
Cég megszűnések aránya (%)6,097,459,338,39
Végrehajtás alatt álló cégek aránya (%)13,5912,4710,3611,10
Nettó éves árbevétel (eFt.)1 194 475 1331 341 747 7761 415 024 188nem lezárt év
Alkalmazotti létszám56 18658 53860 95563 375
Forrás: Opten céginformációs szolgálat

Hantos azt is közölte, 2015-ig emelkedett, majd 2016-ban enyhén csökkent a cégmegszűnések száma. Ugyanígy csökkent a végrehajtás alá került vállalkozások száma, de az arány így is nagyon magas, 10 százalék feletti. A piac átrendeződését a leginkább az mutatja, hogy a létszámadatok folyamatosan nőttek. Jelentősen meghaladta az újonnan létrehozott munkahelyek száma a megszüntetett státuszokét.

A jövőben viszont megállhat a javuló tendencia, ha a cégek nem szervezik át a belső folyamataikat. Ennek egyik oka, hogy a nyugati és régiós bérszínvonalhoz képest is alacsonyak a bérek, emellett a munkaerőhiányt már a fuvarozó cégek is érzik. Az Opten projektmenedzsere szerint a helyzetet az is nehezíti, hogy "a közúti fuvarozásban egyre jelentősebb szerepet kapnak a különböző innovatív technológiák (pl.: telematika), melyek sikeres bevezetéséhez egyre képzettebb és tapasztaltabb és ebből következően költségesebb munkaerő szükséges."

A nemzetközi piacon versenyző hazai vállalkozásoknak ráadásul újabb kihívásokkal kell szembenézniük. Eddig ugyanis a magyar cégek az olcsó munkaerőre alapozták a stratégiájukat, miközben egyre több uniós tagállamban szigorítottak a piac szabályozásán. "A jövő kérdése, hogy a szektor nagy tőkeerős szereplői hogyan fognak megfelelni ennek a kihívásnak" - zárta elemzését Hantos.