Egyre nagyobb bajban az ismert magyar gasztroszakember cége

Tovább gyűlnek a felhők a Zsidai család tulajdonában lévő konyha miatt. Most az önkormányzat pakolt ki.
Napi.hu, 2016. december 5. hétfő, 10:20

Épp egy hete írta meg a hvg.hu, hogy több kilónyi lejárt szavatosságú tejszínt, a hűtőben jelöletlen termékeket, ömlesztve tárolt húsokat és más szabálytalanságokat találtak a hatóságok a Zsidai család tulajdonában lévő konyhában, a Budai Vár szívében, ahonnan többek között a Jamie's Italianba is szállítanak.

Bár az ellenőrök akkor több mint 1,2 milliós bírságot szabtak ki, a Zsidai Group az anyag megjelenése után jelezte, hogy a Nébih nem jogerős határozatát megfellebbezte, mivel álláspontja szerint a vizsgált konyha előírásai megfelelnek a jogszabályoknak, a vizsgálat megállapításainak többségét pedig vitatja. (Az erről szóló összefoglalónkat ide kattintva érheti el.)

A hvg.hu most újabb anyagban foglalkozik a Zsidai-kornyhával, melyben azt állítják, hogy az nem is működhetett volna, mivel nem volt használatbavételi engedély az ingatlanra. A helyi önkormányzat jegyzője ugyanis azt közölte a lappal, hogy hiába kötöttek egy 2020 végéig szóló szerződést, a cég vállalta, hogy "jelentős felújításokat" végeznek majd, és csak utána kezdik el üzemeltetni a konyhát.

Az átalakítási munkálatok egy részéhez viszont építési engedély kellett, amit be is szerzett a cég, ám júliustól már érkeztek bejelentések az önkormányzathoz, miszerint a "helyiségben valamiféle konyhai tevékenységet végeznek, ami szaghatásokkal jár". A helyhatóság először azt hitte, hogy valamiféle próbaüzem zajlik, ám amikor egy helyszíni szemle során "gyanú ébredt az önkormányzatban, hogy "a helyiségben már üzem- és üzletszerű tevékenységet végeznek" annak ellenére, hogy még használatbavételi engedélyük sincs.

Október elején már kifejezetten felszólították Zsidaiék cégét, hogy "minden tevékenységet haladéktalanul szüntessen be," és az alkalomszerű próbaüzemekről is előre értesítse az önkormányzatot. A jegyző szerint egyértelművé tették, hogy ha továbbra is illegálisan üzemelnek, akkor felmondhatják a bérleti szerződésüket. Mivel egy újabb ellenőrzés azt mutatta ki, hogy így működtek, az önkormányzat szerint Zsidaiék bérleti jogviszonya 2016. november 30-val megszűnt.

Bár az önkormányzat saját állítása szerint szívesen rendezné a helyzetet, Zsidaiék cége "nem működött együtt, az önkormányzat által küldött hivatalos leveleket és iratokat az október 3-i felszólítás óta nem veszi át a székhelyén".

Képünk illusztráció

HOZZÁSZÓLÁSOK