Az MNB a Magyar Nemzet pénteki cikkére reagált. A lap azt írta: bár az MNB szerint a banki elszámolások miatt csak kevesen fordulnak panasszal a szervezethez, a jogszabályban rögzített határidők miatt az adósok többsége ezt egyelőre nem is tehetné meg.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője és Szabó József is hangsúlyozta, hogy még az elszámolási folyamat elején tartanak. Április közepéig már közel 500 ezer fogyasztói szerződést érintően kapták meg az értesítőket, és ha még feltételezzük is, hogy mindenki a határidő utolsó napján él jogorvoslattal, "már azért a nagyobb számú ügyfélmegkeresés ideért volna".

A pénzintézetekhez eddig 18 ezer panasz érkezett, a legtöbb az autóhitelekkel kapcsolatban, csak ezt követik a devizaalapú jelzáloghitelekkel összefüggő kifogások.

Az elszámolással érintett 2,1 millió fogyasztó közül 1,15 milliónál korábban megszűnt szerződés kapcsán fizettek vissza készpénzt, tisztességtelenül elvett összegeket a pénzügyi intézmények. Mintegy 48 ezer olyan szerződés van, ahol a tisztességtelenül elvett összeg visszafizetésével zárult le a szerződés. A követeléskezelőknél 245 ezer szerződés van, ezeket a súlyos késedelemben lévő összegeket ugyancsak csökkentette az elszámolás során kapott visszafizetés.

Összesen 657 ezer még élő szerződés van, ezek 51 százalékánál csökken, 26 százalékánál nem változik a törlesztőrészlet, a többieknél még további vizsgálatokra van szükség - sorolta Binder. A 172 ezer árfolyamgátasnál nem nőhetett a törlesztőrészlet, és csak hetedüknél maradt a gyűjtőszámlán valamekkora tartozás, a többségnél eltűnt a teljes gyűjtőszámlatartozás.

A MNB korábbi számai most is érvényesek, vagyis 20-22 százalékos törlesztőrészlet-csökkenésre lehet átlagosan számítani - handsúlyozta a szóvivő.

Az MNB 2015 februárjában indított témavizsgálatot az elszámolás nyomon követése érdekében - mondta Freisleben Vilmos, az MNB fogyasztóvédelmi igazgatója. A késedelmesen kiküldött tájékoztató levelek - ez mintegy 54 ezer fogyasztót érintett - miatt az MNB már 4 pénzügyi intézményt bírságolt meg. Az MNB csaknem 300 alkalommal kereste meg a pénzügyi intézményeket, amelyeknek elsősorban a tájékoztatásban kellett némi iránymutatást adni.

Szabó szerint az elszámolási folyamat első fele zajlik, és bár sok pénzintézet az utolsó pillanatokban küldte ki a levelet, de összességében azt lehet mondani, "hogy annyira nem negatív a kép", mint ahogyan az egyes sajtóorgánumokban megjelenik.