BUX
38018

Egyre több adós dől be?

Az idei bizonytalanságot jól tükrözi, hogy a bankok meglehetősen eltérően ítélik meg a szektor várható jövedelmezőségét. Abban azonban szinte általános az egyetértés, hogy a második félév hozhat (szerencsés esetben) javulást.

B. Varga Judit, 2010. február 23. kedd, 07:41

A Napi Gazdaság cikkeTavaly javult a magyar bankszektor eredménye 2008-hoz képest, de ez - hangsúlyozzák a CIB-nél - alapvetően a piaci körülményeknek volt köszönhető, amit egyes bankok jól ki tudtak használni. Az idén nem várható ilyen egyszeri hatás, ugyanakkor folytatódik a magas céltartalékképzés, a további költségcsökkentés elég korlátozott mértékű lehet, a bevételek esetében pedig nem várható számottevő javulás. Ezek eredményeképpen a CIB szakemberei 2010-ben a tavalyihoz képest mérsékeltebb, de kiegyensúlyozottabb eredményt várnak a magyar bankszektortól.A csekély új volumenek mellett a meglévő portfólión képzett magasabb céltartalékok és a hitelezési veszteségek miatt a bankok jövedelmezősége a működési költségek nagymértékű csökkentése ellenére romlik, legjobb esetben is stagnálni fog - vélik a Budapest Banknál (BB).A Raiffeisennél viszont összességében úgy látják, hogy a szektor jövedelmezősége a 2009-es szint körüli értéken alakulhat. Arra számítanak ugyanis, hogy a bankszektorban a hitelállomány 6-7 százalékkal, a betétállomány 5-6 százalékkal bővülhet 2010-ben, miközben a szektor jövedelmezőségénél ellentétes hatások érvényesülnek.Mint a banknál kifejtették: nagy a nyomás a bevételeken, mivel 2009-ben az erősen csökkenő kamatkörnyezetnek köszönhetően a kereskedési könyv bevételei kiugróan magasak voltak, ami 2010-ben nem lesz megismételhető és a hitelmarzsoknál is csökkenés várható. Ugyanakkor a költségek a 2009-es érték körül alakulhatnak, a tartalékolási igény azonban csökkenhet. A portfólió minősége tekintetében félév körültől várják a trendfordulót.Az OTP szakembereinek prognózisa is hasonló: az év második felétől már megkezdődhet a növekedés és a hitelkereslet is erősödhet, ami várhatóan a portfólióminőségre is kedvezően hat.Az UniCreditnél úgy gondolják, a nem teljesítő hitelek aránya az év első felében még emelkedhet, a második félévben elérve így a fordulópontot.A CIB szakemberei felhívták azonban a figyelmet arra, hogy még 2009 utolsó negyedévében is jelentős minőségromlás következett be - vállalati és lakossági téren egyaránt. Ők a portfólió javulására 2010 harmadik negyedévében számítanak vagy legalábbis a további romlás megállását valószínűsítik.A BB éves terve optimista szcenárió szerint a 2009-eshez képest növekvő hitelvolumenekre épül, de lényegesen alatta marad a 2007-2008-as évek bővülésének.Ez évre a Raiffeisen saját gazdálkodásában is lassú javulást tervez. Nagyjából a piacéhoz hasonló ütemű növekedésre számítanak a hitelek és a betétek tekintetében egyaránt.Az UniCreditnél úgy látják, hogy a hazai bankpiacon a hitelek iránti kereslet 2009-es csökkenése megáll 2010 folyamán.A hitelezés - mondták el a CIB-nél - optimális esetben 2010 második felében lendülhet fel, addig a hitelállomány csökkenése lesz jellemző. A hiteldinamika növekedése főként a háztartási szektorban várható, a vállalati hitelezésben még nagy óvatosság látszik a bankok részéről. A banknál a múlt évhez hasonlóan 2010-ben is arra számítanak, hogy a vállalati betétek stagnálnak majd. A lakossági betétek növekedése (a foglalkoztatottság javulása, illetve a bérek emelkedése következtében) biztosra vehető, ám ennek mértékében elég nagy a bizonytalanság. Kérdés ugyanis, hogy az alternatív termékek (befektetési alapok) mennyire "szívják" el a pénzt a bankbetétektől. A banknál ezért azzal kalkulálnak, hogy az idén javul ugyan a magyar bankszektor hitel/betét mutatója, de ez nem lesz drasztikus folyamat.Az UniCreditnél azonban úgy vélik, nagy valószínűséggel 2010 folyamán mérséklődik a bankrendszeren lévő nyomás a hitelek volumene betétekhez viszonyított arányának csökkentésére. Elismerték, hogy az alacsonyabb hitel/betét arány a külső forrásokat sokszor drágán mérő időszakban egyértelműen a gazdálkodás biztonságát és eredményességét szolgálja, de - tették hozzá - a megtakarítások növekedése révén (aminek érdekében nem egy pénzintézet korábban akár veszteségesen magas kamatokat is kínált) és a hitelezés lassulása miatt több pénzintézetnél is már elérték vagy megközelítették az aktuálisan kívánatosnak tartott arányt.Az adósterhek várható dinamikusabb mérséklődéséről nem igazán nyilatkoztak a bankok. Az UniCreditnél ezzel kapcsolatban elmondták: ha külső sokkok (árfolyam, országkockázati felárak növekedése) nem érik a pénzügyi rendszert, akkor a hitelek felárát meghatározó kockázati prémiumok csökkenése valószínűsíthető.A kamatmarzsok - fejtették ki a BB-nél -, bár szűkülnek, de még mindig magasabbak a válság előtti szintnél, amit a továbbra is növekvő hitelkockázatok, illetve a jogi bizonytalanságok is indokolnak.