A szakszervezetek nagy része számára a bérmegállapodás tervezete elfogadható.

A megállapodás érdekében idén mindennél korábban, már szeptemberben egy asztalhoz ültek a felek.

A Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója által tett munkáltatói javaslat, hasonlóan az állami vállalatokéhoz, átlagosan 12 százalékos bérfejlesztést, ezen belül 5 százalékos alapbéremelést, és 7 százalékos bérfelzárkóztatást irányoz elő.

A javaslat tartalmazza a hiányszakmák kiemelését, a bértarifa-rendszer bevezetését, illetve a cafetéria összegének 180 000 forintra emelését. A tervezet szövegét a szakszervezetek képviselői megkapták, többségük már alá is írta.

A bérmegállapodás a BKV Zrt. Igazgatóságának jóváhagyását követően lép hatályba, végrehajtani pedig a Fővárosi Közgyűlés forrást biztosító határozata alapján lehet.