El se hinné, kik kapnak elképesztően alacsony nyugdíjat

Ezúttal két népszerű idős énekes, Demjén Ferenc és Koós János vallott alig pár tízezer forintos nyugdíjáról. Korábban több más híresség is panaszkodott már az alacsony juttatásra. A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége próbál valamilyen nyugdíjkiegészítést kiharcolni az érintett művészeknek - írja a hvg.hu az RTL Híradó alapján.
Szabó Dániel, 2017. november 5. vasárnap, 15:20

A portál szerint a több mint hat évtizede pályán lévő Koós János havonta 67 ezer forintot, míg Demjén Ferenc 48 ezer forintot kap havonta. A problémát a szabadfoglalkozású művészek esetében az okozza, hogy csak 1975-től volt lehetőségük arra, hogy bejelentve végezzék a munkájuk, így a szolgálati idejüket is csak onnantól számítják. Viszont a nem fix munka esetében nehezebb a munkaéveket is kiszámítani.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a szabályok megváltoztak: a nyugdíjmegállapításnál csak az 1988 óta eltelt évek számítanak. A rendszerváltozás környékén pedig a sztárok közül sokan kényszervállalkozók lettek és hakninként számláztak - állítják, hogy járulékot ekkor is fizettek az örökségi juttatás miatt. A zenészek helyzete könnyebb, mert ők még vállalnak fellépéseket, amelyekből kiegészítik szerény nyugdíjukat.

A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége elnöke, Gyimesi László azt mondta, hogy más megoldást keresnek, amellyel az érintettek méltányossági alapon valamilyen kiegészítést kaphatnak. Valamilyen "járadékjellegű" megoldást keresnek, amelyet akár a szerzői jogdíjakhoz kötve utalnának.

Demjén és Koós mellett vallott már nyugdíjáról Lang Györgyi és Wachorn András festő is. Előbbi 80 ezer forintot, utóbbi 51 ezer forintot kap az államtól - ahogy arról korábban a Napi.hu is írt.

Címlapkép: Napi.hu/Szász Péter

HOZZÁSZÓLÁSOK
 
magyarmertkel, 2017.11.07 11:49

@lauda: Az 1988 előtti befizetéseket a nyugdíjszámításnál egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Ehhez mit szólsz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2017.11.07 10:57

Szerintem azok akik keveset fizettek be , és azt is csak rövid ideig !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hun Atilla, 2017.11.07 08:05

Az MSZP-szdsz alatt rengetegen dolgoztak feketén. Az maszoposoknak iól jöttek a cselédek. A kamionosoktól, magán buszosoktól elkezdve az összes bizt.őr, árufeltöltő de még a kiközvetített nővér, magán mentős is bejelentés nélkül dolgozott. Sőt! Ingyen túlórázott mert 3 másik munkanélküli állt mögötte a helyére.
Gyurcsány alatt a Tesco beszállítói tüntettek a ki nem fizettek bérükért Orbán alatt pedig felmondanak és mennek jobban fizető helyre mert nincs munkanélküliség.
4 évig vezette az ellenzék Orbán szemére a 2010-es ígéretét miszerint 1 millió új munkahelyet teremt. Hát, többet teremtett.
Mindenki bejelentve dolgozik.
A gyurcsányi időkből hiányzó nyugdíjévek pedig majd meghozzák a gyümölcsüket mert tovább dolgozhatnak miatta a legszínvonalasabb emberek. 65 évesen gyurcsányozni szánalmas lesz! Tetszettek volna jobbat választani!

konrada, 2017.11.06 14:08

@RonaGyuri:
Ezt én sem értem. Voltak annyira népszerűek, hogy valamelyik cég hr-ese, tulaja felvegye őket aktatologatónak, portásnak, s akkor most lenne nekik rendes nyugdíjuk, sőt amellett a szabadidajükben még vállalkozhattak is volna, mint a többi kocsmazenész...

...ja, hogy ők sokkal többet kerestek annál, amit úgy kaphattak volna?
...szerintem nem volt olyan tilalom, mely nem engedte meg nekik, hogy bevallják a jövedelmüket, és hogy nem fizethették be a nyugdíjjárulékot.

...jó persze tudom, annyira nem voltak hülyék, hogy a fenti 2 opcióból válasszanak, csak a kedves közönséget nézik hülyének a rinyálással.
...kár ezért...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html