Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A veszprémi, 2014 augusztusában bejegyzett IC Profil Kft. vásárolhatja meg a Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai gyártóbázisát. A szerződéskötésre az év végéig kerül sor. A nyertes cég a felszámolási folyamat alatt is működtetett teljes ajkai vertikumra adott be ajánlatot, amelyet a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. elfogadott. A Mal Zrt. sorsát a négy évvel ezelőtti vörösiszap-áradás pecsételte meg.

A felszámoló szintén elfogadta a már évek óta nem működő Alufém-egységre érkezett pályázatot is. A győri Lendinvest Kft. az újraindítással harminc embernek ad lehetőséget a munkavállalásra. Az ajkai gyártelep közvetlenül és közvetve 500 ember foglalkoztatását teszi lehetővé. A Mal értékesítésére kiírt pályázat szeptember 1-én lezárult - melyre nyolc ajánlat érkezett- azonban a vegyipari technológiára csak egy pályázó jelentkezett.

(az IC Profil Kft. tulajdonosi ábrája; a nagyobb méretért kattintson az ábrára!)

Az értékesítéssel lezárul egy hetven éves folyamat az ajkai gyártelep életében, ahol először az alumínium kohászat szűnt meg, majd a hazai gazdaságosan kitermelhető bauxitvagyon kimerülése és az oldás során keletkező vörösiszap elhelyezésének megoldatlansága miatt a bauxit feldolgozás fejeződött be 2013 júliusában. A felszámolás alatt sikerült megvalósítani a már évekkel ezelőtt eltervezett technológia váltást, megteremtve ezzel az "ajkai timföldgyár"megmaradásának lehetőségét.

A kormány célja, amely a stratégiailag kiemelt gazdálkodó szervezetté nyilvánítást indokolta, a munkahelyek megtartása, ezzel teljesül. A kormány 2012-ben stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a céget. Az ajkai timföldgyár felszámolását még 2013. február 27-én rendelte el a Veszprémi Törvényszék, a törvény alapján a 100 százalékos állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolóként látta el a vagyonfelügyeletet, biztosítva a termelés folyamatosságát is.