BUX
40131

Előremenekül Csányi cégbirodalma

Nagyszabású beruházásokkal javítja hatékonyságát Csányi Sándor élelmiszer-ipari csoportja - írja a Figyelő.

NAPI, 2011. augusztus 18. csütörtök, 11:38

Nem volt könnyű nyélbe ütni az ország legnagyobb élelmiszer-ipari csoportjának számító Bonafarm további működését lehetővé tevő refinanszírozási ügyletet. A CIB és a Raiffeisen Bank a gazdasági hetilap információi szerint csak úgy adta áldását a grandiózus, összesen 139,8 millió eurós (mintegy 38 milliárd forintos) hitelszerződésre, ha a korábbi esetekhez képest hangsúlyosabbá válik a tulajdonos Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának jelenléte a megállapodás mögött. A cég mindenesetre cáfolta, hogy a hitelhez szükség lett volna Csányi személyes felelősségvállalására.

A Bonafarm Zrt. és az említett bankok által kötött hitelszerződéssel elhárult az akadály a cégcsoport további zavartalan működése és fejlesztése előtt. Piaci szereplők szerint azonban ezzel együtt sem odázhatja el soká Csányi Sándor a csoport strukturális átalakítását.

Ilyen reformnak ígérkezik a 10 milliárd forintból megvalósítandó szegedi, az M43-s és az M5-s autópálya csomópontjánál tervezett nagyberuházás. Az évekkel ezelőtt megfogant ötlet, a XXI. századi mértékkel mérve is ultramodern feldolgozó - amelyhez talán egy disztribúciós központ is csatlakozna - azonban rendre elakadt.

A kinézett telek ugyanis az államé, amelynek azt előbb át kellene adnia az önkormányzatnak, hogy utóbbi a beruházáshoz rendelkezésre bocsássa, de ebben évek óta nem történt előrelépés. Most azonban érezhető némi elmozdulás az állammal és az önkormányzattal folytatott alkuban, így talán az ősszel megállapodás születhet a telekről - olvasható a gazdasági hetilapban. Ezt követheti az uniós források megpályázása, hogy végre megkezdődhessen az akár 3 évet is igénybe vevő építkezés.