Előretörtek a magyar cégek a régióban

A Coface által összeállított, a kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb árbevételű vállalatát rangsoroló toplistán 80 százalékkal emelkedett a magyarországi cégek száma 2008-ban az egy évvel korábbihoz képest.
Leszák Tamás, 2009. szeptember 3. csütörtök, 10:03

Nagyot lépve 40-ről 72-re emelkedett a magyarországi cégek száma a kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb árbevételű vállalatát rangsoroló toplistán, ezzel Magyarország a negyedikről a harmadik helyre ugrott az listán szereplő cégek számát tekintve.

A 72 magyar cégből tizenhárom található az első százban, tíz az első ötven között - derül ki a Manager Magazin szeptemberi számából. A Coface-csoport által összeállított listán nőtt a magyar mellett a bolgár, horvát, lett, litván és ukrán cégek száma, míg a cseh, lengyel, román, szerb és szlovák vállalatok közül a tavalyinál kevesebb került be a régiós élmezőnybe.

A válság előtti állapotot mutatja, hogy tavaly jelentősen, mintegy 9 százalékkal bővült az 500 legnagyobb kelet-közép-európai cég összesített árbevétele. Míg 2007-ben a legdinamikusabb növekedést a lengyel, a lett és a szlovák cégek mutatták, tavaly a lett, a litván, a horvát és magyar vállalatok árbevétele fejlődött ugrásszerűen.

A válság előtti állapotot mutatja, hogy tavaly mintegy 9 százalékkal bővült az 500 legnagyobb kelet-közép-európai cég összesített árbevétele. Míg 2007-ben a legdinamikusabb növekedést a lengyel, a lett és a szlovák cégek mutatták, tavaly a lett, a litván, a horvát és magyar vállalatok árbevétele fejlődött ugrásszerűen - mutat rá az elemzés.

A legnagyobb tíz vállalat közé két magyar cég került be, a Mol és az Audi. Ezeket az E.On Földgázkereskedelmi Zrt. követi, amely a magyar harmadik helyet szerezte meg, összesítésben pedig a huszonkettedik a régióban. Az első tíz magyar vállalat között villamos- energetikai (MVM), elektronikai (Samsung), egy további autógyártó (Magyar Suzuki Zrt.) és egy kereskedelmi cég is található (Tesco Global Áruházak).

HOZZÁSZÓLÁSOK