BUX
38228

Előzetesben marad a Hungária Zrt.-ügy három gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásban marad a Hungária Értékpapír Zrt.-ügy három gyanúsítottja, miután a Budapest Környéki Törvényszék pénteken helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

Inforádió, MTI, 2015. március 20. péntek, 22:01

A három gyanúsított előzetes letartóztatását március 8-án rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság. Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője pénteken az M1 esti Híradójának nyilatkozva elmondta, hogy a bíróság a kényszerintézkedések elrendelésekor a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés veszélyére, illetve a bizonyítási eljárás megnehezítésére hivatkozott.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) március 6-án közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt előző este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen.

Az MNB feljelentése alapján sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök; a társaság tevékenységével összefüggésben meggyanúsítottak közül három ember esetében előzetes letartóztatást, míg negyedik társuknál lakhelyelhagyási tilalmat kezdeményezett a Pest Megyei Főügyészség, amelynek a bíróság helyt adott.

Az RTL Klub Híradója, a TV2 Tények című hírműsora és az M1 esti Híradója is arról számolt be március 8-án, hogy a gyanúsítottak a rendőrség gyanúja szerint 300 millió forintos sikkasztást követtek el.