Inkább bérfizetéshez kell az ISD Dunaferr Zrt.-nek az állami segítség, mint munkahelymegőrzősre - állította a Világgazdaság forrása. Arról a 480 millió forintról van szó, amelyet munkahelymegtartó támogatásként kapott a cég.

Sevcsik Mónika, a Dunaferr igazgatója a Világgazdaságnak ugyanakkor azt mondta, hogy  félmilliárdos támogatásból munkabért nem fog fizetni a vállalat, csakis egy induló programra fordítják. Ennek keretében "a nyugdíj előtt álló munkatársaink egyidejű továbbalkalmazása mellett munkába állíthatjuk és kiképezhetjük az ő helyükbe lépő, fiatalabb munkavállalóinkat".

Közben nem alakulnak fényesen a piaci körülmények, egész Európát nyomasztja a kínai dömping, ami pedig a Dunaferrt illeti, a két kohó csökkentett üzemmódban dolgozik, nem megy a meleghengermű, vagyis félgőzzel termel a vasmű. A kohókat folyamatosan fűteni kell, miközben kisebb a termelés, azaz változatlan költségek mellett kisebb a bevétel. Sevcsik Mónika nem tagadta, hogy nem működik teljes kapacitással a gyár, de ezt részben a kereslet alakulásával, részben a beruházásokkal-felújításokkal magyarázta - írja a lap.