BUX
39279

Elvérezhetnek a munkaerő-kölcsönzők

A kormány egyik decemberi rendelete több mint kétszer akkora összegre emelte a kötelező vagyoni biztosíték mértékét. Az új szabályozás nem tesz különbséget az 50-100 vagy a több ezer munkavállalót kölcsönbeadó vállalkozások között. Az a cég, amelyik február végéig nem fizet, elveszíti az engedélyt tevékenysége folytatására.

Szabó Dániel, 2017. február 10. péntek, 16:27

Február 28-ig a már működő munkaerő kölcsönző cégeknek az erre a célra elkülönített letéti számlán már nem 2 millió, hanem 5 millió forintnyi kötelező vagyoni biztosítékot kell elhelyezniük. Addigra nem elég befizetni a megnövelt díjat, hanem azt igazolni kell a nyilvántartó kormányhivatal felé. A céget, amely ezt elmulasztja törlik a nyilvántartásból - állapította meg a BDO Magyarország.

Úgy tűnhet, mintha ez csak a kölcsönző cégeket érintő változás lenne, pedig a rendelet közvetve a kölcsönvevő munkáltatókat is érinti. Amennyiben egy munkaerő-kölcsönző nem igazolja február 28-ig a kormányhivatal felé a megemelt vagyoni biztosítékot, a nyilvántartásból törlésre kerül és nem lesz jogosult a munkavállalókat munkaerő kölcsönzés keretében átengedni a kölcsönvevő részére sem - mondta Máriás Attila, a BDO szakértője. Azt javasolja, hogy a munkaerő-kölcsönzést igénybe vevő vállalatok mielőbb kérjenek nyilatkozatot a közvetítőjüktől, hogy eleget tett a vagyoni biztosíték megváltozott szabályainak és azt igazolta a kormányhivatal felé.

Erre azért van szükség, mert ha a munkáltató olyan cégtől "bérel" munkaerőt, mely nem jogosult a tevékenységre, akkor egy adó vagy munkaügyi hatósági ellenőrzés során minősíthetik úgy, hogy a kölcsönzött munkavállaló és a kölcsönvevő cég között áll fenn munkaviszony. Munkaügyi eljárásokban már korábban is több probléma volt a közvetítőkkel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal januárban azt közölte, hogy sok gyanús esetet észleltek.

A módosítás várható eredménye, hogy jóval kevesebben foglalkozhatnak majd munkaerő-kölcsönzéssel. Új cégek is nehezebben alakulhatnak a megemelt költségek miatt. Főként a kevesebb embert kiközvetítő cégek kerülhetnek bajba: ugyanis mindegy, hogy 50 vagy 1000 főt foglalkoztató egy kölcsönzőcég, egyaránt 5 millió forint vagyoni biztosítékot kell, hogy letegyen. Máriás szerint ezért a munkavállalók oldaláról tekintve a dolgot talán szerencsésebb lenne - az előző év statisztikai létszámához igazítottan -, valamilyen lépcsőzetes formában emelkedő rendszerben bevezetni a magasabb biztosítéki letétet.