Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.On elnök-vezérigazgatója pénteken szándéknyilatkozatot írt alá az E.On-csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM Zrt.-re. Az ügyletre egy, az idén december 15-ig véglegesítendő és legkésőbb 2013. január 31-ig aláírandó részvény-adásvételi szerződés keretében kerül sor.

A tulajdonváltás önmagában nem teremt nagy fordulatot, főként nem jelenti azt, hogy emiatt a gáz ára jelentősen csökkenni fog a következő időszakban - mondta Hegedűs Miklós, GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a kormánynak az árhatóságon keresztül eddig is megvolt a lehetősége, hogy csak a feltétlenül szükséges, a lakosság teherbíró képességével arányos áremeléseket engedje.

Folytatják az energiaipari államosítást

Hegedűs Miklós szerint nem lesz több lehetősége a kormánynak a tulajdonváltás után; az árképletet rögzítő, jelenleg érvényes hosszú távú orosz gázvásárlási szerződés 2015-ben jár le. A szakember kérdésesnek tartja azt, hogy a 2015 utáni hosszú távú szerződés megkötésénél az államnak erősebb pozíciója lesz-e, mint az E.On-nak lenne.

Az energiaszektor további államosítása van napirenden, ami kifejezi a kormány piaccal szemben fenntartásait - fogalmazott az energiakutató igazgatója. Lehetnek előnyei annak, ha az állami cég megpróbálja kihasználni azokat a piaci előnyöket, amelyek a villamos energia és a földgáz együttes állami kézben tartásából adódnak. Ám ha a világpiaci árak nőnek, viszont a lakosság helyzete miatt nem emelik az árakat, akkor azt más forrásból, például a költségvetésből mindenképpen meg kell fizetni - mondta Hegedűs Miklós.

Felértékelődhetnek a tárolási kapacitások

Fürjes Balázs Zoltán, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az állam az E.On nagykereskedelmi és tárolási üzletágát veszi át. Az utóbbi a jövőben rendkívüli módon felértékelődhet a Magyarországon keresztülfutó vagy építendő gázvezetékek miatt. Válságban - mivel nincs akkora kereslet a gáz iránt - az üzlet értéke is kisebb, jó áron lehet venni. A fellendüléssel azonban nőhet a kereslet, és még inkább felértékelődhetnek a tárolási kapacitások - mutatott rá Fürjes Balázs Zoltán.

A nagykereskedelmi üzletág állami megvásárlását gazdaságpolitikai stratégiai döntésnek minősítette a vezérigazgató. Az E.On nemzetközi portfóliójával, a méretgazdaságosság előnyeit kihasználva érhetett el kedvező gázárat az Oroszországból érkező gázra, ugyanakkor sokszor vita tárgya volt, hogy Magyarország valóban a legkedvezőbb áron kapja-e a földgázt. Az Európai Bizottság például ez ügyben versenyfelügyeleti vizsgálatot is indított a Gazprom ellen. Fürjes Balázs Zoltán szerint a gázüzletág állami kézbe kerülése esetén az állam a magyar gazdasági érdekekkel tudja "összecsomagolni" a többi, Oroszországgal a tárgyalóasztalra kerülő témát, így például a paksi bővítést, és így elképzelhető, hogy jobb esélyekre számítanak a gázszerződések újratárgyalásánál.