A múlt heti átlagos értékét kismértékben meghaladta a Brent az utóbbi napokban, melyben a pénteki jelentősebb árfolyam emelkedés is segített. Abban a várakozásoknál erősebb amerikai munkaerőpiaci adat játszotta a főszerepet, mely az olajpiac keresleti oldalát körüllengő aggodalmakat oszlathatta el.
Eközben azonban a befektetői hangulat tovább javult a világban, ami a forint árfolyamának további érdemi erősödéséhez vezetett. A hazai fizetőeszköz a dollárhoz képest a múlt heti átlagos 227,7-es szintről az utóbbi napokban tapasztalt 222,3-as átlagos szintig erősödött.
A forint ilyen irányú mozgása természetesen kedvezően hatott a hazai fizetőeszközben kifejezett heti átlagos üzemanyagárakra. A benziné ugyanis 0,5 százalékkal, a gázolajé pedig 1,5 százalékkal csökkent.
Az üzemanyagár-jegyzések változása alapján a MOL árdöntései nagy valószínűség mellett megjósolhatók, bár azt teljes pontossággal nem lehet előrejelezni. Ez annak tudható be, hogy a MOL (egy GVH vizsgálat alapján) a mediterrán (dél-olasz) térségben érvényesülő jegyzési árakat veszi alapul az árdöntései során, míg az általunk elérhető jegyzésárak észak-nyugat európaiak.
Szerintem nem számít 10-15 ft ide-oda! Semmit nem befolyásol..400-ft-nál egy átlagos ,középkategóriás autónál, 6-7 literes fogyasztással, 25-30 ft/km !Ezt nem módosítja érdemben ,hogy 390 vagy 430 a benzin,gázolaj!! 320-350ft meg nem hiszem ,hogy lesz már..
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html














