Kedden az adóhatóság több magyarországi webáruház telephelyén tartott razziát. Az akcióban több szám revizor, adószakértő és vámos vett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint, az egyik ügyben pedig egy 4,5 milliárd forint értékű adócsalás a gyanú.

Az akció során, melyben több százan vettek részt, mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak. Az adóhatóság nem nevezte meg az érintett cégeket, de az már aznap nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik a cseh tulajdonú Mall.hu, amely utána több közleményben is jelezte, hogy a tevékenységét nem szünteti be, Csehországból teljesíti a rendeléseket, az ügyben pedig együttműködik a hatóságokkal. Készülnek a black friday akciójukra is.

Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, a cég maga is jelezte: mint minden online rendelésnél, a jótállás és az elállási jog érvényesítésének határideje is a rendelt áru kézhezvételétől kezdődik. De azt ígérik, hogy abban sem lesz változás, ha egy vásárló - akár a késedelmes szállítás miatt - eláll a már kifizetett termékek megvásárlásától, visszautalják számára a vételárat és a szállítási költséget is.

Az ügy kapcsán összegezte a Blokkk.com is, hogy milyen jogai vannak a fogyasztóknak:

 

  • Elállás: az indoklás nélküli 14 napos elállási jog már a rendelést követően él, tehát akkor is, ha az áru kiszállítása, vagy átvétele még nem történt meg. A 14 nap egyébként az áru átvételétől ketyeg.
  • A rendelést bármikor törölni lehet a fizetés előtt, ha pedig már előre fizetett a vásárló, de még nem érkezett meg az áru, akkor is hasonló az eljárás, de ebben az esetben a kifizetett pénzt (a termék árát és a szállítási költséget, ha az nem ingyenes), egy elállási nyilatkozat keretében vissza kell kérnie. A minimális formai követelmény, hogy ez egyértelmű legyen és elégséges elektronikus úton megküldeni, de javasolt tértivevénnyel küldeni.
  • Ha megtörtént a fizetés és a kézhezvétel, akkor is él a 14 napos elállási lehetőség. Erre általában háromféle lehetőség van: postai visszaküldés, futárral való visszaküldés, személyes visszavitel egy felvételi/átvételi pontra. A lehetőségekről az általános szerződési (vagy üzleti) feltételekből lehet tájékozódni, ez elérhető a legtöbb cég honlapján.

A Blokkk.com arra is kitér, hogy a Mall.hu esetében kérdéses, hogy a fogyasztók miként élhetnek a reklamációs jogukkal. A 14 napos elállási jogon túl ugyanis 65 napos visszavásárlást vállal. Ehhez levásárolható utalványt ad. Ennek feltétele, hogy a vásárló a terméket a vásárlónak el kell eljuttatnia a pick up pontok valamelyikébe, de ezek most nem elérhetők a portál szerint.

Ugyanígy gond lehet a kellékszavatossági jogok érvényesítésével: de ezekre is a pick up pontok valamelyikén van lehetőség, oda kell visszajuttatni (a számla másolatával és a hiba leírásával együtt).

Kérdés az is, hogy a csehországi szállítások mellett megkapnak-e a vásárlók minden szükséges magyar nyelvű tájékoztatást.