A CIB lett "A legtöbb Exim által refinanszírozott új ügyletet bonyolító hitelintézeti partner" 2016-ban. A bank 210 ilyen ügyletet bonyolított le a tavalyi évben, ezzel a pénzintézet közel 20 százalékos részesedést ért el a folyósítások számánál. A kis- és középvállalatok (kkv-k) körében egyre népszerűbbnek számítanak az Exportélénkítési, valamint a Versenyképességet javító hitelprogramok keretében az Eximbank refinanszírozása mellett kínált kedvezményes, fix kamatozású kölcsön és lízing finanszírozási megoldások. "A legtöbb kkv-ügyfelet finanszírozó hitelintézet" 2016-ban díjat 85 ügyféllel szintén a CIB Bank nyerte el.

Az Exim finanszírozási megoldások jellemzően export tevékenységhez kötődnek, ennek megfelelően az euró alapú hitelek vannak túlsúlyban, ugyanakkor dinamikusan bővül a forint alapú hitelezés is. Ez annak köszönhető, hogy a versenyképességi konstrukcióban a nem exportáló, valamint az exportőröknek nem beszállító vállalkozások is hozzájuthatnak már az Exim refinanszírozott hitelhez.

A CIB Bank ügyfeleinek nagy része közvetlenül vagy közvetve kötődik az exportpiacokhoz: a hitelezett ügyfelek 40 százaléka végez külkereskedelmi tevékenységet. Az érintett ügyfelek többsége az EU-ba, azon belül is Németországba, Ausztriába és Franciaországba exportál, elsősorban élelmiszereket, autó és gépalkatrészeket, valamint elektronikai eszközöket. Emellett az export célországok között szerepelnek a FÁK és a Balkán országai, valamint például tejtermékkel a Közel-Kelet is.

A hiteleket korábban jellemzően a feldolgozóipari társaságok vették igénybe, ám miután a kedvezményes kölcsönöket ma már nem kizárólag a közvetlenül exportáló cégek, vagy az ő partnereik kaphatják, így más szektorokban (kereskedelemben, építőiparban vagy a szolgáltatóiparban) is jelentősebb a kihelyezés - adta hírül a pénzintézet.

A jó feltételek mellett és alacsony áron elérhető refinanszírozási lehetőségek közül 2017-et még inkább az Eximbank Zrt. által refinanszírozott hitelek fogják meghatározni. E megoldások népszerűségét az is növeli, hogy a teljes termelési ciklus finanszírozására is használhatók, azaz előfinanszírozására (a beruházások, illetve forgóeszközök finanszírozására) ugyanúgy, ahogy utófinanszírozásra is (az értékesítést követően a vevő pénzügyi teljesítéséig szóló kölcsönre).