Ez nem jött be: szétesőben a kormány csodafegyvere

Néhány héttel az afrikai kereskedőházak bezárása után több dél-amerikai kirendeltségen is felmondták az érvényben lévő szerződést. A történet különösen bájos mozzanata: a limai magyar nagykövetség megnyitásán még egyik meghívott helyi üzletember sem tudta, hogy lapátra került.
Szakonyi Péter, 2017. november 5. vasárnap, 20:08

A Napi.hu értesülései szerint egymillió eurós összegből újították fel a napokban újra megnyitott követségi épületet Limában. A régi-új rezidencián rendezett fogadáson Szijjártó Péter miniszter elmondta, hogy Latin-Amerika a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségévé vált, és Peru azon belül is gyorsan növekvő ország.

Az MTI tudósítása szerint azt is hozzátette, hogy mindkét ország rendkívüli nyitott, mindkét kormány gazdaságpolitikája fontos céljának tartja a szabadkereskedelmet, és mindkét gazdaság a dimenzióváltás stádiumában van, amikor a kutatás-fejlesztésre, az innovációra, a magas hozzáadott értékre alapuló ágazatok és tevékenységek veszik át a főszerepet.

Fontos, csak nem úgy

Az ünnepségek végeztével azonban lapunk értesülései szerint kiderült, hogy a külpiaci expanziót szolgáló Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) néhány dél-amerikai országban felmondta működő partnerével az érvényben levő szerződést. Pontosabban az történt, hogy a kiválasztott üzletemberek ezután nem kapnak költségtérítést, viszont továbbra is köthetnek üzleteket a kereskedőház megbízásából. A Napi.hu úgy tudja, Ecuadorban és Peruban ingyen dolgozik a megbízott, Chilében viszont fennmaradt az eddigi szerződés. A döntés hátteréről, indokairól és körülményeiről tettünk fel kérdéseket a szervezetnek, de érdemi információ helyett mindössze egy sablonválasz érkezett.

Eszerint "az MNKH számos kereskedőházat üzemeltet a latin-amerikai térségben, így Peruban, Chilében, Brazíliában, Argentínában, Kolumbiában és Mexikóban. Ezen felül Ecuadorban együttműködési megállapodás keretében biztosítjuk a régió üzleti lehetőségei iránt érdeklődő magyar cégek számára a képviseletet. További országokban a külgazdasági attasé hálózattal és a nagykövetségekkel szoros együttműködésben végzünk exportfejlesztési tevékenységet."

Déja vu

Az ügy további érdekessége, hogy alig néhány héttel ezelőtt hasonló lépésre szánta el magát a MNKH Afrikában. A hírek szerint ott is felmondták az összes szerződést.

Az afrikai és dél-amerikai földrész országainak akár komoly szerepe is lehetne a magyar külgazdaságban, de a helyzet egyelőre hervasztó: a teljes magyar külkereskedelemben belül Dél-Amerikának és Afrikának együttesen is csak mintegy 3 százalék a részesedése. Ez annak ellenére nem nő, hogy a kormány a "déli nyitás jegyében" szorgalmazza mindkét kontinens országaival való aktívabb külkapcsolatokat. Ennek érdekében Bus Szilveszter személyében helyettes államtitkárt is kineveztek a feladatra.

Egyelőre nem tudni, hogy mi rejlik az afrikai és dél-amerikai szerződések felmondása mögött, és hogy mi indokolta ezek csaknem egyidejű felrúgását.

A hvg.hu éppen egy évvel ezelőtt számolt be a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) hálózatépítésében tapasztalható anomáliákról. A szervezet akkor bírósági határozatok hatására rákényszerült arra, hogy egyre több dokumentumot hozzon nyilvánosságra. Ezekből kiderült, hogy 2015-2016-ban 60 országban próbálták ki a kereskedőházakat, ám mindössze nyolc olyan helyszín akadt, ahol nem változott az üzemeltető. Az MNKH vesztesége 2015-ben megközelítette a 6 milliárd forintot. Tavaly - három veszteséges évet követően  - 217 millió forintos plusszal zártak, az éves árbevétel pedig 6,4 milliárd forint volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

V0LE, 2017.11.06 17:44

Hagyjatok szegeny iszakos cefret, csak szeretne bekerulni a fizetett trollok koze, de valamiert putyinka nem veszi eszre ezt a csodalatos tehetseget :D

http://index.hu/tech/2017/11/06/putyin_trollhadserege/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ezt-nektek, 2017.11.06 17:28

@Bahnsteig_Eins: "Nocsak, akkor már a pocskondiázó "liberálisok" is elismerik hogy mégse volt olyan sz@r a technológiánk meg a szaktudásunk? "

Az 1844-től 1970-ig semmi képpen sem! Csak ezután te ostoba, de akkorra már annyira elavultá vált a technológiánk, hogy a KGST-én, és az Arabokon kívül, a kutyának sem kellettek volna a termékeink Emlékszel még a COCOM listára? Az mindent elmond arról az időszakról! Ha, ha, ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.11.06 17:19

@ezt-nektek: "a Szovjetuniónak volt nyersanyaga, a rabszolgákat, és a technológiát meg mink adtuk hozzá! "

Nocsak, akkor már a pocskondiázó "liberálisok" is elismerik hogy mégse volt olyan sz@r a technológiánk meg a szaktudásunk? Mert eddig az volt a jelszó hogy milyen alacsony a termelékenységünk, ne gyártsunk semmit, ne csináljunk semmit, importáljunk mindent... Haladás, gratulálok...

ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ezt-nektek, 2017.11.06 16:50

@Bahnsteig_Eins: "A termelés növekedése tartóssá és rendszeressé vált. Magyarországon az 1880-as évek derekán bontakozott ki az ipari forradalom."

Te ostoba, pont erre volt szüksége a "komcsiknak" a Szovjetuniónak volt nyersanyaga, a rabszolgákat, és a technológiát meg mink adtuk hozzá! Tudod kicsi" málenkij robot", és hozzá hazai komcsi vezetés! Ez maga a KGST lényege!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2017.11.06 16:48

@Bahnsteig_Eins: Ezt tényleg nem hiszem el... pfffff....

"1881-ben több vállalat egyesüléséből megszületett "

"Magyarországon az 1880-as évek derekán bontakozott ki az ipari forradalom."

Te fogalmatlan alkesz... Nézd már meg, milyen évet írunk... :DDDDDD 2017-et h*lye.... Istenem... A honfoglalásig nem akarsz visszamenni? Akkor is bányásztak. Olvass szerencsétlen, látom az elmúlt 25 évben sokat nem voltál józan, vagy átaludtad:

http://www.origo.hu/idojaras/20101124-vas-rez-es-uran-hogyan-fogyott-el-magyarorszag.html

http://www.kbm.hu/hu/node/6

De kirándulni még tudsz a kimerült, bezárt bányákba, ostoba, nesze:

http://monstone.hu/Kirandulas/Kepek/Banyak/banyak.html

Jó utat. Üdv a 21. században és 2017-ben, szerencsétlen féleszű. :DDD

HA HA HA :DDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html