A társaság 19 áruháza közül már 16 mellett található töltőállomás. Az idei ötmilliárd forint értékű beruházás feléből, mintegy 2,5 milliárd forintból öt benzinkutat adott át a vállalat. A tervek szerint hamarosan minden Auchan áruháznál lesz kút.

A vállalat célja a beruházással az, hogy a vásárlók környezettudatos módon is meg tudják közelíteni az áruházat - mondta Varga László, a budaörsi Auchan áruház igazgatója.

Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója a tájékoztatás szerint a fejlesztés mutatja az Auchan magyarországi elkötelezettségét. A fenntartható fejlődés a vállalat döntéseinek meghatározó szempontja, a hazai kereskedelmi láncok közül az Auchan elsőként adott át környezettudatos, elektromos töltőállomást.

Jászay Tamást az ELMŰ vállalatfejlesztési igazgatója szerint 2050-re a személygépkocsik 60-70 százaléka várhatóan elektromos lesz, ezért is fontos, hogy lehetőség nyílik az autók töltésére.

Az Auchan az elmúlt 16 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon; 19 áruházat és 16 töltőállomást üzemeltet, és csaknem 7000 munkavállalót - köztük több mint 360 megváltozott munkaképességű munkatársat - foglalkoztat.

Korábbi tájékoztatása szerint tavaly 8 százalék növekedéssel bruttó 324 milliárd forint árbevételt ért el az Auchan Magyarország Kft., az idén 3 százalékos növekedéssel kalkulál.