BUX
40103

Félmilliárd eurós szennyvíztisztítót adtak át Budapesten

Átadták hétfőn a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházást, ami 429 millió euróból (jelenlegi árfolyamon mintegy 122 milliárd forint) valósult meg.

MTI-Eco, 2010. augusztus 2. hétfő, 14:05

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a megnyitón elmondta, hogy a beruházási összeg 65 százaléka az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatása, 20 százalék állami forrás volt és 15 százalékot a Főváros állt a költségekből.A most átadott beruházás még folytatódik az év végéig a harmadik tisztítási fokozat megteremtésével és a monitoring kiépítésével. Ezeknek a költsége eléri a 62 millió eurót.A főpolgármester szavai szerint a beruházás nagyságrendje a munkahelyteremtés és adófizetési képesség miatt az egész gazdaság húzóereje.Az ÉlőDuna Projekt részeként megvalósult beruházást 2004-ben kezdték el, és a telep mellett hét kilométer hosszú szennyvízcsatorna is épült. Az átadott szennyvíztisztító 100 százalékos biológiai tisztítást tesz lehetővé. Budapest öt Velencei tavi vízmennyiséget kitevő szennyvízének felét itt tisztítják.Demszky Gábor szavai szerint ez a közép-európai régió legnagyobb környezetvédelmi, közlekedési és árvízvédelmi beruházása, ami minden posztszocialista ország nagyvárosának mintát jelent. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az MTI kérdésére elmondta, hogy csatornadíjaktól függően a beruházás megtérülése az első 6-7 év után kezdődne meg. A főpolgármester a megnyitó beszédben érintette a szerződésben vállalt fővárosi kötelezettséget a csatornadíjak alakításáról. A múlt év decemberében azért terjesztettek a közgyűlés elé 17 százalékos csatornadíj emelést, hogy később ne kelljen drasztikusan emelni a szolgáltatás árát. Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy a budapesti csatornadíjak az országos átlag körül vannak, és jóval alacsonyabbak, mint például Győrben. A közgyűlés 4 százalékot fogadott el, ami azt jelenti, hogy a későbbiekben jelentősebb áremelésre lesz szükség - mondta a főpolgármester. A Főváros és a kivitelező Csepel 2005 FH Konzorcium között 2006 januárjában kötött szerződés rögzíti az induló díjat és a díjszámítás további módját. Eszerint a 2004-ben érvényes csatornadíjakat a beruházás költségeinek megtérülése érdekében az akkori számítás szerint 64 százalékkal kellene emelni.A szükségesnél alacsonyabb díjemelés miatt jelenleg jogfenntartó nyilatkozattal üzemel a szennyvíztisztító. A vita pedig várhatóan ősszel lezárulhat - mondta Demszky Gábor. A telepet az üzembe helyezéstől számított első négy évben a Fővárosi Önkormányzat többségi tulajdonában lévő BKSZT Kft. üzemelteti. A kisebbségi tulajdonos többek között az a Csepel 2005 FH Konzorcium, amely a telep tervezési és kivitelezési munkáit végezte.