A Fővárosi Törvényszék elrendelte a Szent Gellért Senior Apartmanházat tulajdonló Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. felszámolását (ÚGY). A XI. kerületi, Bikszádi utcai idősotthon tulajdonosának hitelezői május 14-ig nyújthatják be a céggel szembeni követeléseiket a kijelölt felszámoló Budapest Investment Zrt.-hez - derül ki a Cégközlönyből. A társaságban 50 százalékos tulajdonrésze van Újbudának, az önkormányzatnak azonban - közleménye szerint - nem állnak rendelkezésére megfelelő források ahhoz, hogy a helyzetet saját maga rendezze.

A 2006-ban alapított ÚGY 2010-es mérlegében több mint 1,9 milliárd forintos kötelezettségállomány szerepel, amelyből közel 1,6 milliárd volt a rövid lejáratú hiteltartozás - derül ki az Opten cégtárának adataiból. A banki kötelezettségei miatt a cég saját tőkéje a törzstőke 50 százaléka alá csökkent. Nettó árbevétele 2009-es 34 millióról 2010-ben 66 millió forintra nőtt, az adózás előtti eredménye -253 millió forint után 54 milliós veszteségre mérséklődött. A befektetett eszközei 2,7 milliárd forinton voltak nyilvántartva a 2010-es mérlegben. A céggel szemben több végrehajtást indult, az adóhatóság 2011. januárjában elrendelt végrehajtása a cégbírósági adatok szerint ma is hatályos. Az idősek otthona beruházója és 50 százalékos tulajdonosa a Millers Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt., amelynek üzletrészén szintén volt végrehajtás.

Felszámolás alatt a beruházó cég is

Az apartmanház építésére másfél milliárd forintos hitelt vett fel a beruházó, ám annak részleteit nem tudta fizetni. Az önkormányzat közleménye szerint a 2010-es választásokat megelőzően a kölcsönt és kamatait újabb hitel felvételével rendezte a beruházó Millers, ám az immáron kétmilliárd forintot megközelítő tartozás részleteit sem tudta fizetni. A Millers 2011 novembere óta szintén felszámolás alatt állt, az utolsó online elérhető beszámolója 2009-es, e szerint a tartozása meghaladta a 938 millió forintot, az évet 383 millió forintos mérleg szerinti veszteséggel zárta.

A XI. kerületi önkormányzat az idősek otthonában lévő 50 százalékos tulajdonrészét 2008-ban és 2009-ben is tervezte eladni, de az értékesítés és ingatlancsere a tulajdonostárs Millersszel elmaradt. A képviselőtestület egyik, 2009-es előterjesztése szerint a csere része lett volna - 275 millió forint csereértéken - a nyugdíjas apartmanház kilenc darab tartós (örökös) kijelölési joga, két Óhegy Lakóparkban lévő lakás és garázshely, valamint mintegy hatmillió forint készpénz.

Bérleti szerződéseket kötöttek az idősekkel

Az újbudai önkormányzat közleményében az előző városvezetést okolta azért, mert a kerület számára előnytelen szerződéseket kötöttek a befektető Millersszel. Az önkormányzat 200 millió forintos telekingatlanáért cserébe kapott 50 százalékos tulajdonrészt az apartmanházat birtokló projekttársaságban, de sem irányítási, sem pedig szociális ellátáshoz köthető jogot nem szerzett a cégben. "Az önkormányzati szociális intézményként meghirdetett otthonnak valójában semmi köze nem volt az önkormányzati ellátásokhoz, a tulajdonos társaság magánjogi bérleti szerződéseket kötött az általa megkeresett - és mint később kiderült - becsapott, idős emberekkel" - áll a XI. kerületi önkormányzat közleményében. A felszámolással több mint hatvan idős ember lakhatása került veszélybe.

Az új városvezetés az elmúlt két évben új befektetőt sem tudott bevonni, az önkormányzat szerint a "háttérben lévő, gazdasági bűncselekmények gyanúját is kimerítő szerződések miatt". "A felszámolási eljárás valószínűsíti, hogy az önkormányzat a 200 millió forintos befektetését elveszíti, miközben kérdésessé vált az apartmanház bérlőinek sorsa is. Újbuda vezetése a lakók bérleti jogának megtartása érdekében egyeztetést kezdeményezett a ház építését finanszírozó pénzintézettel, valamint a felszámolóval is" - áll a kerület közleményében. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

A nyugdíjas apartmanházat a beruházóhoz köthető Senior Apartmanház Üzemeltető Nonprofit Kft. működteti.

Újbuda Gyöngye Kft.-adatok (millió forint)
Beszámolási időszak201020092008
Értékesítés nettó árbevétele66,634,30
Üzemi eredmény-33,4-26,5-33,3
Adózás előtti eredmény-54,3-253,3-198,6
Mérleg szerinti eredmény-54,5-253,4-198,6
Adózott eredmény-54,5-253,4-198,6
Befektetett eszközök2 715,02 718,12 193,0
Forgóeszközök7,424,427,8
Aktív időbeli elhatárolások55,124,10
Saját tőke56,4111,0212,6
Céltartalékok0
0
0
Kötelezettségek1 918,61 643,31 920,0
Passzív időbeli elhatárolások802,51 012,388,2
Forrás: Opten