Eszerint az első rendű vádlott a vádbéli időszak egy részében jogi előadóként dolgozott a Budapest Airport Zrt.-nél, a másodrendű vádlott pedig a társaság jogi igazgatója volt, a harmadrendű vádlott az ügyben szereplő taxi társaság tényleges irányítója, az ötödrendű vádlott pedig az alkalmazottja volt. Az ügy negyedrendű vádlottja a bűncselekményekben közreműködő ügyvéd.

A vádirat lényege szerint a Budapest Airport Zrt. új vezetősége 2006 májusában nyílt pályázatot hirdetett a repülőtér utasai részére alkalmi, azaz nem rendelt személytaxi szolgáltatás nyújtására. A harmadrendű vádlott által irányított taxi társaság már a pályázat kiírása előtt is végzett a repülőtéren taxi szolgáltatást, amely jól jövedelmezett, ezért a vádlott a pályázaton mindenképpen nyerni akart.

Ennek érdekében a pályázat kiírása után - a negyedrendű vádlott ügyvédi közreműködésével - megállapodott az elsőrendű és a másodrendű vádlottakkal, hogy összesen 11 millió forintért munkaköri kötelezettségeiket megszegve közreműködnek abban, hogy a Budapest Airport Zrt. által kiírt pályázatot a harmadrendű vádlott által képviselt taxi társaság nyerje el.

A megállapodás alapján elsőrendű és másodrendű vádlottak - szintén a negyedrendű vádlotton keresztül - ellátták a harmadrendű vádlottat belső információkkal, segédanyagokkal, tájékoztatták a többi ajánlat tartalmáról, illetve a belső megbeszélések lényegéről. A vádlottak összehangolt közreműködése eredményeként a harmadrendű vádlott cége a pályázatot elnyerte.

Az első-, a másod- és a negyedrendű vádlott közreműködésük arányában osztozott a harmadrendű vádlottól kapott jogtalan előny összegén.

A vád szerint, a szolgáltatási szerződés megkötése után elsőrendű és a másodrendű vádlottak további készpénz ígérete ellenében vállalták, hogy munkáltatójuk, a Budapest Airport Zrt. sértett gazdasági érdekeivel szemben a harmadrendű vádlottnak segítséget nyújtanak abban, hogy mentesülhessen a szerződésben vállalt szolgáltatási díj megfizetése alól. A két vádlott több millió forint jogtalan előny ellenében abban is közreműködött, hogy a szolgáltatási szerződést a Budapest Airport hátrányára módosítsák.

Emellett a harmadrendű vádlott olyan módon is megtévesztette a sértettet, hogy alkalmazottja, az ötödrendű vádlott közreműködésével folyamatosan, éveken keresztül lényegesen kevesebb fuvart jelentett a Budapest Airport Zrt. felé, mint amennyit ténylegesen teljesített. A csalással a vádlottak 2006-2010 között összesen mintegy 500 millió forint kárt okoztak a Budapest Airport Zrt-nek.

A vád tárgyává tett bűncselekmények törvény szerinti büntetési tétele - amely vádlottaknál a bűnhalmazat megállapítható - öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés. A vádlottak szabadlábon védekeznek.